Itt van a sorozat második része, ezúttal nem népszerű szórakozóhely kerül a terítékre, hanem az ország egyik kiváló étterme. A Bock Bisztró Budapesten, a Nagykörúton található, nem olcsó, de nem is drága borzalmasan, 57 euró két személyre mennyi is? A minőség ott van, a Molnár B. Tamásék-féle szigorú Étterem és borkalauz két évben egymás után is toplistára tette, a külföldiek imádják, üres asztalt ritkán látni. Vannak persze kritikus hangok is. Én még nem voltam szomorú soha, ha ott kellett ennem, sátoros ünnepekkor. Mondjuk pont legutóbb a főételek nem hengereltek le, a kemencében sült cékla és a végén a négy sajt a négy lekvárral viszont bejött. De nem gasztróblog ez, hanem valami más, úgyhogy hajtás alatt a borokról lesz szó.
Egy olyan étteremben, amely a villányi Bock József életére, munkásságára és népszerűségére is épít, mi mást ihatna az ember, mint Bockot, kivételt legfeljebb jófajta tokaji aszú kedvéért szabad tenni a végén – vagy akkor sem, de erről később. Általában kedvelem a mester méltatlanul ritkán dicsért villányi hárslevelűjét, most is azzal kezdtem, 2007-essel. Valamivel melegebben érkezett a kelleténél, és bár tudom, hogy délvidéki fehér általában akkor sem tartozik a könnyedebbek közé, ha reduktív iskolázású, most mégis csalódtam kicsit, hiányzott belőle a lendület.
Másodjára jöhetett az aktuális évjáratú rozé, kifelé görbülő peremű pohárban, hidegen, ideális állapotban. Gyümölcsös illatokkal, fűszeresen, frissen, üdén. Elképesztően ízlett, oda is tettem a polcra – persze csak képzeletben, mintegy – a minap agyondicsért Frittmann mellé. Majd kisvártatva kértem belőle még egyet. Amely megközelítőleg sem szórakoztatott annyira, mint az előző. Másmilyen pohárban is hozták – bordói típusúban, más asztalnál meg pinot-sból kortyolgatták, ez nem igazán szerencsés, azt hiszem, Guinnesst sem szívesen iszom kilkennys korsóból –, fáradtabbnak, lustábbnak tűnt.
A következő áldozat a 2003-as Bock Cuvée volt. Érdekes, tapasztalataim szerint Bock József a 2003-as évjárattal végrehajtott némi korrekciót, a korábbi rusztikus, harapós borok helyett inkább mélyebb, sűrűbb, édesebb, újvilágibb toptételeket kezdett készíteni, példának elég kell legyen, ha a Capellát vagy a Magnificót említem. A Bock Cuvée viszont – amely hatéves kora ellenére nem valami kifutó tétel, hosszú érlelés után most van igazán piacon – megőrzött valamit a régi iskolából, és nem tette rosszul. Tartalmas, jó szerkezetű, de mindenekelőtt erőteljes, alighanem hosszú életű lesz ezen a földön.
Zárásképp 2006-os syrah-t kértem, hibát követtem el. Az előtte kóstolt cuvée-vel és a sajtokkal sem bírta tartani a lépést. Aszúval jobban jártam volna, de ebben értelemszerűen nem a syrah a hibás.
Annyit még: a Bock-borokon a legkevésbé sem durva az árrés a Bock Bisztróban: a hárslevelűt és a rozét valamivel 500 fölött mérik deciliterenként, a Bock Cuvée-t 2000 alatt, a syrah-t 2000 fölött, ez rendben van.
