2009-ben volt néhány kiváló horvát borhoz szerencsém – pl. ezekhez meg ehhez –, innen nézvést 2010 sem kezdődött rosszul. Szilveszteri bejegyzésemben említettem, hogy 1-jén remeknek ígérkező tételeket fogunk magunkhoz venni. A teljes felhozatalról akkor még nem tudhattam, a vendég azt hoz, amit akar, egy a fontos, hogy finom legyen. Hát Giorgio Clai malvazijája finom volt. Az internetes világhálón nem sikerült igazán sok háttérinformációt összebogarásznom róla, úgyhogy a pécsi borozósokhoz fordultam, náluk többet senki sem tud mifelénk a délvidékről. Ily módon a következőkről szereztem tudomást: Giorgio Clai azok közé tartozik Isztrián, akik elsősorban helyi fajtákból próbálnak másmilyen módon bort készíteni, mint az az utóbbi évtizedekben megszokott volt, ugyanakkor iparkodnak visszanyúlni a gyökerekhez. Húsz éven át családi vendéglőt vezetett Triesztben, 2001-ben hazatért szülőfalujába, Brajkiba. Nem használ gyomirtókat, műtrágyát, fajélesztőt, minimális a kénezés. A borkészítés teljesen organikus, a szőlőültetvényein fű nő, virágok virítanak. Clai fehérborai a szakirodalom szerint nem frissek és modernek, hanem teltek és sötétebbek. A malvazija tőketerhelése kilogramm alatt van, ellenőrzött erjesztés nincs, a borok addig pötyögnek, amíg abba nem hagyják. A 2007-es Sveti Jakov Malvazija 15-ös szeszig jutott. Annyira nem is sötét a színe, amennyire a fentiek alapján lehetne, aranyát zöldes árnyalat frissíti. Izgalmas illat. Vegetális-gyümölcsös-gyógynövényes, nem kevés mineralitással. Zöld alma, valami érett paprikára emlékeztető valami, ami nem tévesztendő össze az éretlen kékszőlőkből készült borok szidalmazására használt paprikássággal. Abszolút különleges és szokatlan, mondhatnám, ha nem emlékeztetne messziről a fentebb ugróhivatkozott Matosevicre. Komoly test, sok-sok zamat, végtelen tisztaság. Hosszú és gazdag. Annak, hogy csak 7 pontot kap, és nem eggyel többet, egy oka van: az az alkohol sajnos kicsit több a kelleténél. Keressék okvetlenül, ha arra járnak.