Azokat a tokaji borokat szeretem a legjobban, amelyek krémesek, finomak és gyümölcsösek. Csak szilajsággal nem nagyon lehet engem levenni a lábamról, ezért is emelem mindig magasabbra az olyan aszúkat, amelyekben nemcsak a savak dolgoznak, hanem képesek okosan kombinálni ezeket a karaktereket. Hogy példát is mondjak, az Oremus 1999-es birtokválogatásánál vagy a Disznókő ugyanabból az évjáratból származó Kapijánál elsöprőbb édesekkel szerintem nem találkoztam. Mindezt nem azért mesélem el, mert a bodrogkeresztúri Puklus Pincészet 2007-es kövérszőlője az etalonokhoz hasonló magasságokban jár. Hanem azért, mert hasonló iskolát képvisel. Nála több pontot senkinek sem adtam a Pannon Bormustrán, kicsit meg is lepődtem, amikor kiderült, hogy a hajthatatlan tradicionalistaként ismert pince remekművéhez volt szerencsém. Aztán örültem, elvégre fontos, hogy legyen átjárás, ne frontok mentén borászkodjanak a tehetségesek. Puklusék nem készítenek minden évjáratban ilyen típusú késői szüretelésű borokat, azt mondják, a kövérszőlő nehéz fajta, tízből ha háromszor termel harminc fölötti mustfokokat egészségesen. Világos aranysárga, tükrösen tiszta szín, elsöprően, melegen gyümölcsös illatok, érett barackkal, körtével, mézzel, frissességgel. Komoly test, rengeteg krémesség, harapható, hömpölyög oda és vissza, betölti a száj minden szegletét, zamathegyekkel varázsol. Hosszú és finom, a savai nincsenek sokan, de ügyesek, nem engedik, hogy megbillenjen. Kedves, telt, barátságos. Cukortartalmát 120 és 140 gramm fölé saccoltam, utólag megtudtam, 128 van benne. Nem nehézkes, van benne annyi élet, hogy két ember egykettőre elfogyassza az utolsó cseppig. Vacillálnom kellett, hogy megadjam-e a 8-ast, vagy maradjak a 7 pontnál.