Ez talán a szokásosnál is rövidebb szöveg lesz, de hát Figula Mihályék pincéjének kétezerkilences arácsi olaszrizlingje megérdemli, hogy önálló bejegyzésben dicsérjem kvalitásait. A borról a nagy csopaki összejövetel alkalmából volt már szó – nemcsak nálam, a konkurenciánál is –, nemrégiben aztán lehetőségem adódott egy egész palack szemrevételezésére. Említett beszámolóm alatt a szakértő hozzászóló azt írta, a kétezerhatos és a kétezernyolcas Siralomvágó, valamint Béla bácsi – vélhetően a somlói Fekete Béla – legutóbbi hordómintái mellett ez az arácsi mondta neki eddig a legtöbbet a fajtáról. Csatlakoznom kell – örömmel teszem –, részben, hiszen a Fekete-tételekhez még nem volt szerencsém. Elég világos szín, nagyon finom illat, gazdag és színes, gyümölcsökkel, virágokkal, csipetnyi ásványossággal, komolyságot és frissességet ígér egyszerre. Viszonylag nagy test, rengeteg zamat. Ám nem hömpölygős, repítenek a fantasztikus, olaszrizlingben ritkán tapasztalható módon, már-már osztrákosan-rajnaisan összetett-bájos savak. Tiszta, harmonikus, szofisztikált lecsengés. A nyolcast csak azért nem osztom ki, mert elsőre a nyolcas Siralomvágó sem kapta meg. Pedig-pedig. Olyan masszív 7 pont, hogy azt már elképzelni is alig lehet.