Állítottam már olyat, hogy a legjobban sikerült magyar borok – akár fehérek, akár vörösök, az aszúról ugye nem beszélve – vígan felveszik a versenyt a mienknél sokkal ismertebb vidékek termékeivel. Ez akkor is igaz, ha a világnak jószerével fogalma sincs róla, milyen szépen fejlődünk, a presztízst ugyanis nem azonnal adják, azért rengeteget kell dolgozni. Fogyasztóként nemegyszer mégis úgy érezzük, sehol sem vagyunk, ami szerintem elsősorban azzal magyarázható, hogy több hazait kóstolunk-iszunk, mint külföldit, és ami a mienk, annak inkább számon tartjuk a hibáit, ami másé, annak meg az erényeit. Konkrétabban: ha a tízeurós ausztrál vagy argentin klassz, hivatkozási pont lesz belőle, ha gyenge, elfelejtjük egykettőre. Az igazsághoz tartozik, hogy a tengerentúliak benyomásaim szerint tényleg nemigen hibáznak az említett kategóriákban. Amennyiben a fogyasztó nem idegenkedik a műfaj kiszámíthatóságától, majdhogynem biztosra mehet. Egy szó, mint száz, két ilyen hivatkozási ponthoz is szerencsém volt nemrégiben egy este, a Penfolds 2007-es Koonunga Hill Shiraz Cabernet-jéhez és a 2008-as Clos de los Sietéhez. Az ausztrál nagyborászatról írtam már régebben, a Clos de los Sietéről pedig itt találják meg az alapvető információkat. A lényeg: bő évtizede hozták létre a birtokot a híres flying winemaker, Michel Rolland kezdeményezésére, franciák fogtak össze Argentínában, Mendozában. Egy boruk van, malbecet, merlot-t, cabernet-t, syrah-t és kis petit verdot-t házasítanak évről évre. Az a minimum, hogy hibátlannak találtuk az ausztrált és az argentint is, rendezett illatokkal, figyelemre méltó testtel, barátságos tanninokkal, harmonikus ízekkel jártak kedvünkben, annyival tudott többet utóbbi előbbinél – fűszerességben, fineszben –, amennyivel többe is kerül. Ami meglepett: mindkettő mintaszerűen tiszta és főként száraz lecsengéssel búcsúzott, az újvilágiasnak vélt édességnek egyszerűen nyoma sem volt. Erős 5 pont és még erősebb 6 pont, nem kizárt, hogy ha magyarok lettek volna, nem lennék ilyen szűkkeblű.