Néha a műkedvelőket is meghívják ide-oda: említettem már, hogy voltam bírálni a Pannon Top 25-ön. Egy zsűribe kerültem Jekl Flórával, előtte nem ismertük egymást, ott megismerkedtünk. Az lett a vége, hogy nem sokkal később kaptam néhány palack bort, hadd barátkozzam a villányi pince választékával. Jekl Béla életével és munkásságával nyilván nem most találkoztam először – ez a bejegyzés például régen íródott, de mélyebbre is áshatnék a múlt kútjában –, az utóbbi esztendőkben viszont viszonylag ritkán futottunk össze. Úgy emlékeztem, ez a tíz hektáros borászat inkább rusztikus, mintsem finomhangolt termékekkel iparkodik a fogyasztók kedvében járni. Hát mi tagadás, változnak az idők, tempora mutantur – bár az is lehet, csak én voltam tragikusan felkészületlen. A 2008-as válogatott kadarkát a minap megdicsértem már szőrmentén, időközben azonban két további tételből is kikeveredett a dugó: a 2006-os cabernet franc-ból és a 2007-es pinot noirból. Azt sem tudom, melyikről beszéljek lelkesebben. A franc mély színe, hibátlanul fűszeres-gyümölcsös-okos illata, bársonyos tanninjai, tökéletes egyensúlya éppúgy kalaplengetésért kiált, mint a pinot mély, mégis könnyed eleganciája. Sehol semmi nehézkesség, rusztikumnak sincs nyoma, sima, jól iható, kategóriájukhoz mérten pláne tartalmas borok ezek. Sőt: mondom, ahogy van, meglepődtem, látván, mennyiért érhető el teszem azt a címszereplő. Az összképhez tartozik, hogy a franc maradéka kapott néhány napot bontottan, és az oxidáció minimális jelét sem engedte felfedeznem. A pinot-val ilyen próbát tenni nem tudtam, 15-ös alkoholja ellenére lecsúszott pikkpakk, kissé nehezen indult másnap a reggel. Ha így kapom a bort, általában túlkompenzálok, ezért csak kétszer 6 pont. Lehet, hogy kevés. Az ár/érték így is spicces eléggé.