Pálinkás János nevét a tavalyi áprilisi egerszalóki olaszrizling-bajnokság óta ismerem, az abasári termelő 2008-asa beférkőzött ott a féltucatnyi aranyérmes közé, 90 pontot osztottam ki neki magam is. Kiderült akkor, hogy elsősorban oltványozással foglalkozik a család, a bor szinte mellesleg készül. Kedves olvasóim egyike azt írta a vonatkozó bejegyzés alatt, hogy a címszereplőt etalonként, élete legszebb olaszaként emlegette hozzáértő ismerőse. Kíváncsiságom az egekbe hágott, de különböző okok miatt nem elégült ki ripszropsz. Aztán apránként lelohadt, így megy ez, ha mindig újabb és újabb impulzusok érik az embert. Mígnem a Csernyik István-féle akció keretében sok egyéb közt elkerült hozzám egy palack ebből a Pálinkásból, nagy örömmel üdvözöltük egymást. Fehér, visszaváltható üveg, dizájntalan címke, kurta, préselt dugó. Viszonylag mély szín. Az előzmények nélkül itt abba is hagyhattam volna. Vagy leeshettem volna a székről az első illatszippantás után. Finom gyümölcsök, szélesen, fűszerek, kis mézesség. Minden porcikájában érett szőlő vibrál benne, a botritisz olykor szúrós direktsége nélkül. Testben közepesnél nagyobb, zamatoknak nincs híján. Savai viszont kicsit kevesen vannak a 15-ös alkoholhoz, befűt a szesz, megbillenti a végén. Száraz szamorodninak is elmenne simán. Paradoxon: nem hiszem, hogy lefelé tartana már, mégis úgy érzem, egy évvel ezelőtt többet kapott volna erős 5 pontnál. Ám amennyiben ezt is ezer alatt adják, elképesztően jó vétel.