Az aszút nem ehhez a hőséghez találták ki, de rendesen felépítettük a sort, úgyhogy jólesett nagyon. V. Profékkal vacsoráltunk szombaton, előbb okroska volt, sok zöldséges, joghurtos-kefíres, kapros, savanykás, hideg leves, utána nyúl. Tökéletes proseccóval kezdtünk – róla is lesz majd szó, ha eljön az ideje –, a húshoz furmintot ittunk, az utána kipukkantott 99-es Champagne sajnos megöregedett. Sebaj, jöhetett a címszereplő, párban a tízpontos Szepsy Cuvée-vel. Az Oremus kétezerkettes ötputtonyosáról írtam már érintőlegesen, fantasztikus formában volt fél évvel ezelőtt. Színe mintha elkezdett volna sötétedni, nyilván nem borostyán még, mélyülő arany, vagy valami ilyesmi. Illatában rengeteg gyümölcs, barack és déliek, aszaltak is bőséggel, valamint a botritisz határozott komolysága ráadásnak. Izmos test, határozott, komplex, koncentrált, tiszta ízek, férfias savak, meglepően erősek, mintha lágyabbak, finomabbak szoktak volna lenni az Oremus-aszúk. Mindig mondom, a kontextus rengeteget számít: a fiatal, sűrű és végtelenül krémes Szepsy mellett talán a legbarátságosabb, legszelídebb aszú is markáns, kemény bornak tűnne. Ettől függetlenül remek ez az ötputtonyos is – hosszasan ismerkedtünk mindkettővel, két korty az egyikből, kettő a másikból –, csak éppen a különböző iskolák, műfajok szelíd versengéséből ő jött ki kevésbé eredményesen. Már ha kevésbé eredményesnek számít az egyértelmű, gömbölyű 8 pont, ami nemzetközi klasszist jelent történetesen.