Május első felében öt napot Bernben töltöttem, a jégkorong-világbajnokságon, nyolc meccsel, negyeddöntőktől döntőig – a magyar válogatott helytállását-kiesését itthon néztem, dolgoznom kellett sokat, utána jöhetett a szórakozás. Bárhol legyek, nem tudok nem odafigyelni a borokra, meg persze nem is akarok. Iszom tehát, nem éppen tudatosan és szisztematikusan, de nyitottan, érdeklődve.
A fentiekből kifolyólag fogalmam sincsen, mely pincészetek boraihoz volt szerencsém, nagy vonalakban mégis érdemes felidéznem a dolgokat. Néhány pontban, mintegy. Sok éves tapasztalataim akapján azt feltételeztem, a jégcsarnokokban csak sörözni lehet, de Bernben kiderült, ez tévedés, kiváló fehér és vékonyka vörösbor is volt, két deciliter nyolc svájci frankért, nem olcsó, de hát semmit sem adnak ingyen ott.
A csavarzáras üvegekből műanyag poharakba töltött fehérnél is szívesebben ittam proseccót, minthogy mértek azt is. Üdét, frisset, ropogósat. Műanyagban szervírozták dettó, de pezsgőspohár – úgynevezett flute – alakúban, le voltam nyűgözve tetőtől talpig.
Zajlott az élet a jégcsarnokokon kívül is, nem volt kocsma, ahol ne kaptam volna finom bort, akár a fővárosban, akár Kleine Scheideggben, több mint 2000 méterrel a tengerszint fölött. Ittam vaudit és valais-it, chasselas-t és fendant-t – a kettő ugyanaz, csak másképpen hívják –, 10-12-félét minimum. Egyik sem volt átütő, de hibátlan volt egy árva kivétellel mindegyik, 4-6 pont között, leginkább egy Chablais tetszett meg, kértem belőle négyszer-ötször. Meleg, fűszeres illattal kezdett, tartalmas korttyal folytatta, olyan volt, mint egy jól sikerült chardonnay, nemcsak azért, mert a termőhely neve erősen emlékeztet a Chablis-ra.
Svájcban 15 ezer hektáron termesztenek szőlőt, a chasselas a legfontosabb fehér, kékben a gamay és a pinot noir hódít. Ebben az országban található Európa legmagasabban fekvő szőlőültetvénye, bőven 1000 fölött, elfelejtettem, konkrétan hol. (Update: Anna nem volt rest, mint én, tudta, konkrétan hol, és linket is küldött róla.) Úgy tűnik, komolyan veszik, amit csinálnak, bár a csúcsok felfedezéséhez természetesen nem jutottam közel, márpedig a lényeg egyik fele mégiscsak abban van, az mutatja meg a lehetőségek-képességek határait. Ehhez célirányosabban, felkészültebben kellett volna próbálkoznom. A lényeg másik fele viszont a mindennapok borában található, és nagyon jó lenne, ha Magyarországon olyanokat adnának a jégcsarnokokban, mint ott.
Ültünk egyik délelőtt Bern legmozgalmasabb tereinek egyikén, a szabadban, közel a csodazöld Aare hídjához, sütött a nap, néztük az autókat, a villamosokat, kértünk pezsgőt – prosecco nem volt, Freixenet-t hoztak helyette –, kóstolgattuk, kortyolgattuk, rettenetesen jólesett. Az élet szép, állapítottuk meg. Aztán este Oroszország bejutott a döntőbe. 2010-ben Németországban lesz a világbajnokság. Belegondolni is hátborzongató.
