Még 2005-ben, első Alkoholista-bejegyzéseim egyikében írtam meg, milyen sokat jelentett eszmei fejlődésem szempontjából Tiffán Ede és Zsolt villányi pincészete. Azóta sok minden történt, a borvidéket egyre többen ismerik és szeretik, a borok egyre jobbak és drágábbak, az meg, hogy a kemény mag más izgalmak után nézett, számít is, nem is. Azt persze nem tudom, hogy a 10 ezer forint környéki-fölötti presztízsborok hogyan fogynak, csak azt látom, hogy míg korábban előjegyzésben elment szinte minden különlegesség, addig a 2006-os óriások zavartalanul kaphatóak. De most nem is erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy a csúcskabernéken és merlókon túl – vagy innen – is van élet, és biztosan nem butaság megnézni, mire képes Villány egyik-másik hagyományos fajtája. Tiffánék már évekkel ezelőtt arról beszéltek, jó vörösbort kellene készíteni portugieserből is – lánykori nevén kékoportó –, régiómódiasan, aztán az Ördögárok-dűlő közreműködésével belevágtak. 2006-os szüret, harminc hektoliter alatti terhelés, 85 százalék kékoportó, 15 százalék kadarka. Mély rubinszín, füstös, földes, olykor istállós illatok, kicsit kesernyés ízek. A portugieser dominál, a kadarkát nem érzem. Elhiszem, hogy korábban megvolt, már hároméves a bor. Teste tisztességes, tanninja érett, savai még mindig sokan vannak, játékossága a múlté. Ezzel együtt első nekifutásra sok baj nincs vele, de remélem, a későbbi évjáratok többre lesznek képesek. Egyelőre 5 pont.
Tiffán Régimódi Cuvée 2006
2009.08.05. 08:00 AG 2.0
Szólj hozzá!
Címkék: 2006 kadarka ötpontos villány portugieser tiffán
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.