Albert gazda

Rájöttem, miért szeretem annyira Lőrincz György borait. Hát azért, mert kivétel nélkül mindegyik nagyon jól iható. Nehéz abbahagyni a fogyasztásukat, persze nem is kell. Azt hiszem, még nem találkoztam olyan St. Andrea-tétellel, amelyben túltengtek volna a savak, kapart volna a tannin, csípett volna a szesz. Kétségtelen, a fehérekben olykor sok a fa – mint ebben a chardonnay-ban –, de ez is inkább a korábbi esztendők problémája, nem az utóbbi évjáratoké. Mindez a legújabb fehér St. Andrea-temék, a Boldogságos kortyolgatása közben jutott eszembe. A Boldogságos nem fantázianév, hanem maga a dűlő, ahonnét a szőlőt szüretelték hozzá. Három fajta termése különféle korú tőkékről – háromévesektől több évtizedesekig –, több mint a fele olaszrizling, jelentős szerepet kapott a viognier, szerényebbet a szürkebarát. Fahordóban erjedt és érett, egyéves korában piacra került, nem kérnek érte sokat, alig drágább a Napbornál. Halvány aranysárga, mintha aprócska szénsavgyöngyöket is látnék benne, lehet, ez érzéki csalódás. Finom, barátságos illat, friss gyümölcsökkel, kevéske fűszerrel, mineralitással. Közepesnél talán nagyobb test, perfekt savak, rengeteg frissesség és lendület. Zamatos, kedves és hibátlan. Egyik korty kívánja a másikat. Gyorsan fogy. Az olaszrizling kikóstolható, a másik kettő belesimul. Igen erős 6 pont. Majdnem 7, fél év múlva megkapja azt is.