A 2006-os Jásdi Siralomvágót tökéletes csopakinak titulálta a föld és a bor szerelmeseinek lapja, a Borbarát, és szemrebbenés nélkül kiosztotta az 5 csillagot. Nemcsak a szakirodalom lelkesedése miatt bontottam nagy várakozások közepette a palackomat, hanem azért is, mert őszi látogatásom alkalmával meggyőződhettem róla, egyre szebb és karakteresebb borokat készít a füred–csopaki borvidék egyik legfontosabb termelője. Hatos Siralomvágót akkor pont nem kóstoltunk. Nem kérdés, hogy ez a Jásdi Pince legfontosabb és legtöbbre hivatott dűlője, kiváló adottságokkal, szép szőlővel. Jásdi István már három évvel ezelőtt is úgy tudta, a szőlőt nem túlérett állapotban kell szüretelni, a bor nem attól lesz nagy, ha kikacsint belőle a botritisz, és mindent feléget az alkohol, amihez hozzáér. Ennek megfelelően ennek a bornak is mindössze 12-es a szesze. Világos, kicsit matt szín, amúgy olaszrizlingesen, legutóbb a Szeremley-rizling mutatott konkréten ilyen árnyalatot. Tömör, határozott illat, kövekkel, gyógynövényes-teás fajtajelleggel – mások talán mandulát meg rezedát emlegetnének –, gyümölcsei a legkevésbé sem harsányak. Egyben van az egész, nem igazán van mit szétszálazni. Szájban úgyszintén igen markáns, és továbbra sem összetettséggel, sokkal inkább koncentrációval operál. Távolról valahogy úgy működik, mint a minap felskiccelt burgundiak. Savai határozottak, de nem bántóak, lecsengését hosszan elnyújtják. Kedvesség nincsen benne, de nem is azért csopaki, hogy hízelegjen. Elbírja a burgundi nagypoharat, sőt abban érzi magát elemében. Újabb válasz arra a néhány éve felvetett fontos kérdésre, hogy milyen is az olaszrizling. Alulról karcolja a 7 pontot.