Egy jó hónappal ezelőtt alapos vita bontakozott ki itten arról, mennyit ér az olaszrizling voltaképpen. Van, aki szerint másodrangú szőlő ez, és soha nem lesz világverő, mások úgy vélik, sztárfajtákkal tűzdelt mezőnyben is megállja a helyét. Nekem is van véleményem. Mint minden olyasmiről, amiből jószerével csak az utóbbi időben kezdtek korszerű és igényes száraz fehérborokat készíteni hazánkban – ide értve többek között a furmintot, a hárslevelűt, a juhfarkot, vörösben a kékfrankost és a kadarkát –, az olaszrizlingről is keveset tudunk. Éppen ezért felmagasztalnunk és lesöpörnünk is korai lenne őt. Tény: rajnai rizlingből tízpontoshoz is volt szerencsém, chadonnay vagy akár furmint is megkarcolta a 8-9 pontos magasságokat. Olaszrizlingek még nem tettek ilyet a  praxisomban. Szeremley Huba egyik-másik 90-es évek végi édese emlékeim szerint odacsapott rendesen, csakhogy az egy másik műfaj. Mindazonáltal számomra az sem kérdés, hogy az olaszmezőny egyre szélesebb és nívósabb. Jásdi István azok egyike, akik előbb-utóbb elkészítik a sztenderd nemzetközi klasszist. Az sem kizárt, hogy az a bor már meg is született, de mivel pályafutása elején jár, és még nincs is piacon, nem sietném el a végleges következtetések levonását. A 2008-as Siralomvágó a bejegyzés elején hivatkozott szekszárdi kóstolón a top háromban zárt, ideje volt a fenekére néznem alaposabban. Nagyszerű bort találtam a palackban. Sokkal színesebbet, összetettebbet és izgalmasabbat, mint amilyen 2006-os előde volt decemberben. Gazdag illatvilága, becsületes teste, élénk, iskolázott savai már most közel hozzák a harmóniát, amit csak a lecsengésében előtűnő halvány kesernye billent meg kicsit. 13-hoz közelítő alkoholja elegendő, nem kell több ahhoz, hogy komolynak, dinamikusnak érezzük, végre a fát is sikerült integrálni, és minden nehézkességet nélkülöz. Kölyök még, így remélem, joggal bízom abban, hogy néhány hónap, esetleg fél év múlva egy egységgel többet fog mutatni a mostani szupererős 7 pontnál.