Ismét új generációs villányi termelő kerül a terítékre, más kérdés, Kiss Gábor már-már befutottnak számít a fiatalok között. Az erdélyi származású borász nemcsak önnön kispincészetét viszi, a magyar mércével hatalmas Matiasnak is dolgozik. Egyelőre inkább saját nevén futó termékeiről híres, sokan a leghitelesebb villányiak közé sorolják. Jómagam nem ismerem őt eléggé, egyszer-kétszer kóstoltam borait rendezvényeken, nem is értem, miért nem tanulmányoztam munkásságát behatóbban. Néhány héttel ezelőtti Janus-portugieseres szövegem alatt ajánlották figyelmembe a Kiss-termékeket, nem haboztam sokáig, vásároltam egy palack 2009-est. A totális áttörés sajnos elmaradt. Aktuális próbálkozásaim alapján kezdem azt hinni, immár nem a hírhedt istállószagtól kell tartani, ha portugieserezésbe bonyolódunk, hanem a savhangsúlytól. Ez meglep, ugyanis a 90-es évek közepén egyebek közt azért is zúgtam bele Villányba, mert nem voltak savasak a vörösek, ami az akkori egri bikavérek és soproni kékfrankosok között dupla felüdülést jelentett. De vissza a címszereplőhöz. Szép rubinvörös szín, nagyszerű illat. Nagyon tiszta, könnyed, finoman gyümölcsös, üde. Aztán test nem sok, tannin semmi. Elsőre ízes szájban, ám a lecsengése bántóan savas. Nem vibrálóan és játékosan, inkább savanyítósan. Nem ellenszenves, de nem is harmonikus a bor. Eszembe jutott róla valami. Azt gondolom, akik szeretik a 2007-es Weninger Sopront – márpedig úgy tudom, rengetegen szeretik –, azok erre a portugieserre sem fognak megharagudni. Én ellenben ennek is csak karcsú 4 pontot adhatok.