A szekszárdi Eszterbauer Borházban három-négy éve jártam először, azelőtt semmit sem tudtam Eszterbauer János pincéjéről – a borász Pálinkás László, aki egyébként saját neve alatt készített dolgokkal is piacon van –, nem is kóstoltam semmijüket, de gyorsan beköszöntött a lelkesedés korszaka. Szeretem az ilyet: hiteles tradíciók, nem túl sok hektár, 40 ezer palack, korrekt árak, tiszta ízek, semmi latin. Mondjuk a honlap színvilága nem tetszik. Eszterbauerék legfontosabb tulajdonsága, hogy olcsón adják a jót, van boruk ezer alatt, és a legdrágább sem kerül sokkal többe háromezernél. Nem tűnik rossznak a taktika, most például sietve kellett piacra dobni a vörösborok új évjáratát, az előző eresztés hónapokkal ezelőtt elfogyott. A múzeumi szekszárdozáson mondtam a tulajdonosnak, hogy a top 25-ös Tivald cabernet sauvignon finom, de időt kér, ám azt válaszolta, hogy nem kap, mert várják a kedves emberek. A Pinceátlag minden tekintetben középen helyezkedik el, ezerötszáz forintért férhető hozzá a legkülönbözőbb tételekből összerakott házasítás. Van benne kékfrankos, cabernet sauvignon, franc, merlot, pinot noir és kadarka, ráadásul a levek némelyike új fában, másika nagyobb ászokhordóban, harmadikja tartályban érett, igazi kavalkád. Amely kavalkádból teljesen egységes karakterű, kategóriájához képest roppant tartalmas bor kerekedett ki. Elég mély szín, intenzív, finom illat, sok-sok gyümölccsel és fűszerekkel. Teste közepes, ízgazdag, és rezzenéstelenül elkerüli a könnyedebbre hangolt vörösek buktatóját: nem borul, sava épp annyi, amennyi kell a viszonylag magas alkoholhoz és a kissé nyomulós tanninhoz. Lendületnek, színeknek, cseresznyés, érett meggyes zamatoknak sincs híján. Kimondottan jó vétel, 5 pont. A 2007-es elfogyott, a 2008-ast keressék, az is rendben lesz.
Eszterbauer Pinceátlag 2007
2010.05.31. 08:00 AG 2.0
7 komment
Címkék: szekszárd ötpontos 2007 eszterbauer ezer körül pinceátlag
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2010.05.31. 10:05:11
Ami talán kicsit kilógott, az a Mesterünk volt, ha jól emlékszem a nevére, picit ugyanaz a jelenség villant be, mint az Ikon Evangelistájánál: "nagyboros feeling viszonylag olcsón", csak valahogy a bor elveszett számomra a fa (meg némileg az alkohol) mögött.
De mindenképpen tetszik, amit Eszterbauerék csinálnak, izgatottan várom az új Pinceátlagot.
Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.05.31. 10:14:02
2010.05.31. 11:52:30
pupa pupánszky 2010.05.31. 16:03:53
Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2010.06.01. 00:22:00
Amiről én beszéltem, az az eggyel "alá" pozicionált küvé.
Az Evangelista számomra nehéz eset, tényleg elég nagyboros, belekötni sem tudnék nagyon, nem okoz az áráért csalódást sem a legtöbb asztalon, de valahogy az a bor, amit értem mire szántak, de magamnak nem vennék. Szóval lehet, hogy egyszerűen csak ízlések és pofonok. Valszeg sokaknak tetszik, ezt is elismerem, nekem annyira nem, amennyire másoktól hallottam, hogy nekik igen, talán ez a legpontosabb megfogalmazás. És hát más az ízlésünk, nincs is ezzel semmi gond. Legalább nem veszünk össze a zitalbótban, no.
@pupa pupánszky: Valóban, a Tüke is tetszett. A Tanyamacskáról én eleddig lemaradtam / nem emlékszem.
Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2010.06.01. 00:26:21
Azok a boldog szép napok...
ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2012.03.08. 21:25:14