Nagy hullámokat vetett a lengyel Wojciech Bonkowski írása a Pannon Bormustra magyar csúcsvöröseiről, amelyet a Művelt Alkoholista ismertetett meg a publikummal. Nemcsak a kommentviharokra gondolok, amelyek az ide kapcsolható három blogbejegyzés alatt kialakultak; bárkivel találkoztam a városligeti Bországgyűlésen, garantáltan szóba került a téma. Eleinte magam is megeresztettem néhány hozzászólást a tekintélyes konkurencia hasábjain, de egy idő után világossá vált, nincs értelme erőlködnöm. Rájöttem, saját pályán értelmesebb szólnom, talán kevésbé süllyed el az eszmei mondanivaló. Ez az egész ráadásul fontos, mert az igaz, hogy nincs mindenestül kibeszélve az ügy. Bonkowski állításait nem ismertetem, felteszem, olvasóim olvasták a szövegeit, ha nem, a fenti linkekre kattintva megtehetik. Úgyhogy kezdem az elején: a rendszerváltás környékén. A magyar bor legeslegújabb kori felemelkedésének első néhány évében vitathatatlanul a délpannon vörösborászok játszották a legfontosabb szerepet. Elsősorban a villányiak, később a szekszárdiak mutatták meg, odafigyeléssel, minőségi szőlővel, korszerű módszerek bevezetésével messzire lehet jutni, és nem mellesleg garantált a szép jövedelem is. Bock Józsefék, Gere Attiláék már a 90-es évek közepére országos ismertségre tettek szert. Kezdetben volt az egészséges szőlő és a technológiai fegyelem. Jöttek a barrique-hordók, a 90-es évek végén belépett a hozamkorlátozás. Ahhoz, hogy a borok minden korábbinál koncentráltabbak és sűrűbbek legyenek, az eszközök és a módszerek finomodásán túl néhány extrém meleg évjárat is kellett: 2000 után 2003, aztán 2007. Meg az a felismerés, talán inkább elhatározás, hogy a túlérett szőlő a jó szőlő. A 2000-es évek elején tettem fel a kérdést először – nemcsak magamnak, egy ismert borásznak is –: okvetlen Kalifornia kell legyen az etalon, nem lenne helyesebb Bordeaux-ban vagy Toszkánában keresni a követendőt? Nem emlékszem, mit válaszolt, de tény: sokáig sehogy sem szerettem a brutális szeszeket és az édes tanninokat. Az újvilági boroknál bűnösebbeket el sem tudtam képzelni. Úgy éreztem, a koncentráció a kifinomultság, a gyümölcsösség, az egyensúly kárára megy. Holott a balansz még az összetettségnél is fontosabb. Ám az utóbbi időben valami megváltozott. Vagy én – vagy a borok. A két favorit szőlő- és borfajtám változatlanul és toronymagasan a rajnai rizling és a pinot noir – ebből nem nehéz kitalálni, milyen stílusú borok okozzák nekem a legtöbb élvezetet –, de ma már tudom, hogy Amerikában sem minden egyforma. Egyre gyakrabban találok örömet az óriásokban is – és egyre inkább úgy tartom, az iskola legsikerültebb képviselői vitán felül versenyképesek a nemzetközi élmezőnnyel. Nemcsak minőségben, árban is. Mások is vannak így ezzel: az Alkesz nagy nemzetközi kóstolóján beszédes eredmény született. Vagyis az a tapasztalatom, hogy a nagynak szánt magyar nagybor semmivel sem kisebb és kevesebb, mint a hasonló szellemben készült külföldi. Vannak borparódiák is hazánkban – de hol nincsenek? Néhány hónapja egy toszkán csúcsmerlot-ra csodálkoztam rá – a pincét itthon is jól ismerik –, ennyire édes, lusta, unalmas blockbusterrel ritkán találkozhatni. Úgy mondom ezt, hogy rendszeresen fogyasztom ezeket a borokat – a legvehemensebb kritikusok nem mindegyike dicsekedhet hasonlóval. Állítom: szerintem összességében kevesebb itthon a tévedés, mint a telitalálat. Tény, hogy déli borászaink meghatározó része nem a terroirok adta nüanszok kiaknázásában, hanem még mindig a monumentalitásban keresi az üdvözülést. A példa ragadós: aki elöl jár, azt követik a többiek, a tehetségesebbek és ügyesebbek előzni akarnak. A személyes benyomásom is az, hogy ezen a téren közel kerültünk a csúcshoz. Amit ki lehetett hozni a műfajból, azt közel teljes egészében kihoztuk. De mindenki minden pillanatban tanul – azok is, akik készítik, azok is, akik isszák. Én már látom – látni vélem –, hogy a legjobbak apránként előtérbe helyezik az eleganciát. Meg hát ahogy öregszenek az új telepítések, úgy lesznek okosabbak a borok is. Ez a jövő. Bonkowskinak sok mindenben igaza van, amikor visszafogottságra int és stílusváltást szorgalmaz. Ám néhány dologban téved. Először is téved, mert fáziskésésben van. Másodszor téved, amikor a 2007-es évjáraton kéri számon mindazt, amit számon kér. 2007-ben nem a burgundi típusú klimatikus viszonyok érlelték a szőlőt Magyarországon. Harmadszor téved, amikor azt mondja, a nemzetközi piacoknak nem lehet eladni ezeket a borokat. Hát ha nem lehet – akkor nem kell. Adjuk el a tokaji furmintokat és a balatoni olaszrizlingeket. Leírtam az Idegen szájakban és máskor is: a mi erényünk a sokszínűség. Készséggel elfogadom, hogy egy külföldi számára a sok tengeren inneni és túli chardonnay és cabernet után izgalmasabb Takács Lajos hárslevelűje, Kaló Imre kékfrankosa vagy Szentesi József csókaszőlője. Ez rendben van, én is rajongójuk vagyok ezeknek, büszke vagyok rájuk. Csakhogy nekem mint magyarnak mellettük szükségem van Légli Ottó Landordjára és Tiffán Ede Grande Selectionjára is. Elférnek mind, egyikük sem árt a másiknak. A jó minőségű bor fogyasztója nem ostoba: eligazodik a rengetegben. A piac eléggé felkészült ahhoz, hogy okosan mérje meg, aminek meg kell méretnie. Ami drága és vacak egyszerre, az nem fog elfogyni. Semmi szükség központi irányelvekre. Semmi sem kötelező: a villányiaknak vagy a szekszárdiaknak nem kell karcsú-minerális terroirborokat készíteniük. Hadd járjanak saját útjukon. Bírálni vagy nem szeretni természetesen mindenkit szabad. Megkérdőjelezni munkájuk eredményét, sőt létjogosultságát azonban súlyos arány- és szereptévesztés. Az élet nem harc – a borivás és a borírás sem az. Aki veszi a fáradságot és szétnéz ott lent – e borvidékeink tavasz óta közelebb vannak, mint valaha –, láthatja: nem kell félteni senkit. De tőlük sem kell félni. Hagyjuk ezeket az embereket dolgozni úgy, ahogyan akarnak és tudnak. Virágozzék ezer virág. Hisz mindenki a saját borát viszi a vásárra.
A nagy magyar vörösborok rövid története
2010.06.15. 08:00 AG 2.0
40 komment
Címkék: szekszárd villány gondolatmenetek pannon bormustra bonkowski
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.06.15. 08:22:35
Ugyanakkor a legnagyobb tisztelettel úgy érzem, hogy egy fontos dologról nem került szó benne. A természetességről. Fontos, hogy az esetleges koncentráció az egy természetes folyamat eredménye legyen. Ne fordított ozmózissal, ne sűrítményezéssel, ne levágott vesszőkkel a tőkén szárítással, ne jégszekrényben fagyasztással, ne glicerinnel és ne más ismert avagy kevésbé ismert borászati trükkel érje el a termelő a nagy testet.
Tudom én, hogy most mindenki egyszerre tárja szét a karját és vonja fel a szemöldökét, hogy de hát hogy ilyenre hogyan gondolhat bárki is. De szerintem naivság azt gondolni, hogy az összes nagytestű magyar bor az alacsony terhelés és türelmes szüreti időpont választás eredménye lenne.
fiatalborivo 2010.06.15. 09:13:11
loading 2010.06.15. 09:33:41
Egyszer (kb. 4 éve) beszélgettem a 2007-es szekszárdi syrah termelőjével, mindketten vidámak voltunk, aki azt mondta, hogy nagy bort csak túlérett szőlőből lehet készíteni. Még Bzoli kérdése előtt, nem tudom már pontosan milyen szempontból értette így, csak a magas cukorfokra emlékszem biztosan.
A 2007-es vörösökkel nekem is gondjaim voltak, legalábbis a szekszárdi kóstolón. Ezt annál a posztnál is megjegyeztem. Valóban közel egyen szirupos, édes volt számomra a nagynak szánt borok többsége (már amit megkóstoltam). Mintha ugyanaz az autó lenne, csak a visszapillantótükör lenne különböző. Így nevezett lengyel boríró kifogásait érteni vélem és egyet tudok alkalmasink érteni vele.
Ugyanakkor tudom, hogy vannak fogyasztók, borbarátok, itthon és külföldön (pl. Lengyelo. is),akik szeretik ezt a stílust.
És végezetül nem értem magunkat: hol meghallgatjuk a kritikát (pl. angol MW-k), hol majd' becsületsértésnek fogjuk fel (ez esetben) vagy egyszerűen ez van és kész felkiálltással zárjuk le. Emiatt, bár érteni vélem AG írásod végét, nem tenném magamévá.
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2010.06.15. 09:48:18
@loading: a kritikát mindig meghallgatjuk, igyekszünk a helyén kezelni, megpróbáljuk belőle levonni az előremutató tanulságokat. nem hiszem, hogy tudsz tőlem olyan mondatot idézni, amelyben mw-véleményeket ajnároznék, és olyat sem, amiben bárkit durván lebarmolnék. az mw és a nem mw külföldi kritikus arra való szerintem (bocsánat a leegyszerűsítésért), hogy hírét vigye a világban annak, ami megérdemli. nem a tekintélyeket kell imádni, hanem minél többet kell inni. persze tájékozódni sem árt. ami bonkowskit illeti, szándékaim szerint ennek a posztnak csak a kiindulópontját képezi a véleménye, amelynek egyébként nem kis részét, mint jeleztem is, megfontolásra érdemesnek tartok. becsületsértésről szó sincs, pláne, hogy az én becsületem aztán biztosan nem forog kockán ez ügyben
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.06.15. 09:56:55
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2010.06.15. 10:04:07
2010.06.15. 11:00:17
"Semmi sem kötelező: a villányiaknak vagy a szekszárdiaknak nem kell karcsú-minerális terroirborokat készíteniük. Hadd járjanak saját útjukon."
ámen! ezért is nem értettem a sok vehemens támadást a művalkeszen.
shiraz 2010.06.15. 11:04:00
Egyetértek Alberttel abban hogy virágozzék száz virág. Nincs olyan hogy 5 pontos 6 pontos 9 pontos bor. Minden borkedvelő mást szeret. Mindekinek egyéni ízlése van. Ezt kell mindenkinek megtalálni, a legjobb bor az ami ízlik. És akár minden nap más ízlik. Ki Légli Landordot, ki Kaló Kékfrankost szeret inni. Ettől nem leszünk jobb vagy rosszabb emberek. Van aki lassan jut el az igaz borokig van aki el sem jut. Egy dolog fontos: a magyar törvények be legyenek tartva. Hamisitani, keverni nem szabad. Aki ilyet tesz legyen meg a rendes büntetése. Nagyobb öngólt nem rúghatunk mint hogy hagyjuk a dolgokat menni a régi megszokott úton.
Az MW-k vagy más szakértők véleménye is mind mind egy szempont. Ők is emberek. Wojciech is ember. Neki ez a véleménye. Persze ő csak a bormustra mezőnyéből vonta le a következtetést. Az pedig messze nem a legkomolyabb magyar csúcsmetszet.
Sokkal nagyobb problémék vannak ennél a magyar bor körül. Esetleg azokról is lehetne közbeszédet folytatni. Lásd Borászok 12 pontja.
üdv
KA
Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.15. 11:53:23
Ezért igen-igen nagy óvatossággal érdemes megfogalmazni minden állítást, sőt, az állításkezdeményeket is...
Mindenki csak abból indulhat ki, amit lát. Remélhetőleg minden borász tudja magáról, ő cuccoz-e vagy sem (a skizofréniával küzdőket és a korábban kormányszóvivői állást betöltőket leszámítva). No most, ha ismerünk egy borászt, akinél teljesen biztosak vagyunk benne, hogy nem cuccoz és szigorúan korlátozza a termést, a vörösbora mégse lesz lekvár, pedig nem éretlenül szüretelte le a szőlőt, akkor mire is lehet következtetni? Ez a kérdés, amit - természetesen - csakis roppant óvatosan és teljes körültekintéssel fogalmazhatunk meg magunknak.
Hasonló kérdés: mitől lesz egy bor rettentő kevés érlelés után, a palackozás utáni második napon szemkápráztatóan kerek és gyönyörűséges? Isteni terroir és évjárat csodával állunk-é szemben? Magam hajlamos voltam ezt gondolni. Pár évvel ezelőtt.
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.06.15. 12:43:10
Egyetlen kérésem lenne: nem lehetne a szöveget bekezdésekkel tagoltabbá tenni?
Benikuty 2010.06.15. 12:59:57
@RAMBO: neked is igazad van:))
2010.06.15. 13:02:33
ezt egy picit magamra veszem, ugyanis "sokan" egyáltalán nem védték a mundér becsületét, nagyjából fikázás, villányozás-nutellázás-tanninozás ment. kb. én pedig kiakadtam (talán sután), pár ex-alkesz szerzővel egyetemben. :D
megfordítanám egyébként a dolgot, én ugyanis abszolút elgondolkodtam azon, amiről bonkowski beszélt, van igazsága is -- ezzel szemben azt láttam-látom "sokaknál", hogy egyetlen tollvonással leírják villányt (nutella-tanninbomba). mivel egyre inkább efelé fordult a "közhangulat", bátorkodtam megvédeni a mundér becsületét, tény.
imádom a mátrai tőkéstársak és ráspi vöröseit, takács lajos fehérjeit stb. újabban jobban, mint a legtöbb villányi vörösbort. de undorodom attól, hogy valaki (bárki) nemes egyszerűséggel egy komplett borvidéket leírjon, általánosítson. aki szerint villányban csak cuccozott alkoholbombák készülnek, annak a véleménye egész egyszerűen nem lehet mérvadó, komolyan vehető. az nem kóstolt vylyan 2004-es pn-t, malatinszky 2003-as cf-et és még folytathatnám vagy 40-50 konkrét példával az elmúlt évekből.
aki ezt sejteti, ilyesmire céloz (így, általánosságban), az sem lehet jó ember. :) fel nem foghatom egyébiránt, hogy miért jó ez a fajta logika (logikátlanság), kirekesztés, általánosítás. nem egy rohadt focimeccs ez, de tényleg! :)
ennyi, nem több.
ma este ezt a sort fogjuk kóstolni négyen:
- somlói apátsági juhfark 2008
- takács lajos hárslevelű 2005
- ráspi kékfrankos válogatás 2007
villány/szekszárd pedig éljen, még sok-sok finom bort szeretnék inni tőlük, és nem véletlen származik a teljes borkészletem több mint fele onnan.
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.06.15. 13:09:35
Szerencsére a kedves polák borblogger téved.
2010.06.15. 13:31:34
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.06.15. 13:49:05
Nagyon egyetértek shirazzal, hogy vannak komoly és kibeszéletlen problémák a magyarbor világában és jó lenne a reflektorfényt és így a közfigyelmet azokra irányítani.
ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2010.06.15. 13:54:30
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.06.15. 13:59:31
Szerintem a Pannon Bormustrán felsorakozó termelők messze nem a top így messzemenő következtetéseket levonni az ottani eredményekből nem érdemes.
2010.06.15. 14:08:50
loading 2010.06.15. 15:21:38
Cuccozásról (ha nem lankadt figyelmem a sok komment között) kevesen ejtettek szót. Inkább arról szóltak: nekik nem ízlik, nekik drága, nem kellene annyira terméskorlátozni, éghajlat-földrajz, stb. A nem ízlik és a drága kategória könnyen kezelhető: pl. ahogy én csinálom - ha nem ízlik, nem iszom, ha drága nem veszem.
Ugyanakkor te folyamatosan szurkapiszkálsz szegény lengyel boríróval, aki elmondta véleményét. Mindezt azért, mert nem értesz vele egyet. Btw: írtál választ a blogjára?
shiraz 2010.06.15. 15:21:53
sajnálom ha magadra vetted, nem rád gondoltam.
amit leírtál, abban egyetértünk, nem lehet egy borvidéket en bloc leírni.
shiraz 2010.06.15. 15:29:39
a fontos kérdésekről szeretnek az illetékesek zárt körben dönteni, ezzel én nem értek egyet. kellene már egy komoly kibeszélő gyűlést tartani. vannak akik ezt akadályozzák. nem látom hogy párbeszéd folyna a kérdésekben, nem nicknevek mögé bújva, hanem őszinte ember módjára vállalva az arcodat. ez borszakmai ügy nem blogokon kellene erről diskurálni.
egyelőre nem látom a törekvéseket a nyíltságra.
2010.06.15. 15:40:10
a lengyel urat nem piszkáltam, egyszerűen nem értek egyet vele. (ne minősíttessék már annak, h zárójelben smiley-val két hét után le mertem írni, hogy bunkovszkinak olvastam rögtön az elején párszor)
a blogjában nem szeretnék válaszolni, leginkább azért, mert nem őt szeretném ott meggyőzni (full amatőrként, vicces is volna), hanem a villány elleni kommentrohamra szerettem volna reflektálni itt.
@shiraz: akkor szori :). valszeg már tényleg túlreagálom az egész kérdést.
.
(amúgy is, én csak örülnék, ha lenne nutella ízű bor :D, mert szerettem a mogyorókrémet kalácson, palacsintán, ám egy ideje allergiás lettem a mogyoróra)
Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.15. 16:07:09
2010.06.15. 16:28:24
Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.15. 16:48:09
Azt a paté izét majd megnézem, szeretnék végre találni olyan mogyorókrémet, amiben jobb a mogyoró/cukor-növényizsír arány, mint a klasszikusban.
2010.06.15. 17:13:09
t f 1 (törölt) 2010.06.15. 19:06:44
shiraz 2010.06.15. 19:09:04
??
Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2010.06.15. 21:31:38
"Hisz mindenki a saját borát viszi a vásárra."
Így utólag már bevallom, hogy egyszerűen nem volt kedvem ehhez a lesajnált, lerágott, be kell valljam, hogy számomra már évek óta érdektelen vitához hozzászólni. Köszönöm mindenkinek, hogy azért helyettem is kibeszéltétek a témát. Hehe.
vinos 2010.06.16. 01:02:04
Viszonylag gyakran iszom ausztráliai, új-zélandi kisebb pincészetek borait és bátran állíthatom, hogy a hazai csúcs-ragadozók árának kb. feléért lehet olyan borokat találni, ahol az elegancia, egyensúly, összetettség + max 14% alkohol szép egységet alkot. Egy veszélye van a velük való ismerkedésnek: nehéz a visszaút a magyar vörös-mezőnybe...
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2010.06.16. 06:57:12
"Ez az állítás csak akkor igaz, ha a külföldi borokkal a hazai kereskedők fantáziátlan válogatása és hajmeresztő árképzése után találkozol."
ha rendszeresen olvastál engem az elmúlt években, akkor tudnod kell, hogy ez rám nem vonatkozik :)
takács bálint - zsebtévé 2010.06.16. 07:32:03
tb - zstv
takács bálint - zsebtévé 2010.06.16. 07:38:22
Nem tartom kizártnak azt sem, hogy a keleti részre gyártott cuccok is különböznek kicsit az eredeti receptúrától. Ld. például az összes német sör.
Meg valahogy a külföldről hozott autók is sokszor igényesebbnek tűnnek. Persze lehet, hogy hülyeség.
tb - zstv
Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.16. 08:48:18
Szóval, meglehet, a Ferrero amint óriássá vált, kigagyizta a Nutellát. Tipikus folyamat, pl. édesipari utálatom fő tárgya, a Kraft, miután lenyelte a Jacobs-Suchard párost, mindent kigagyizott (Milkák, Mozart golyó, Cote d'Or csokoládék). A normális alapanyagokat felváltotta a pálmazsír és a baromi mennyiségű cukor.
Van ám abban valami, hogy az élelmiszerek világában egy nagyon nagy cég már nem képes igazán minőségi termékeket gyártani, mert természetes adottságai (hipermarketek terítése, részvényvagdosó tulajdonosok, féregmarketing, stb.) ezt már nem teszik lehetővé...
vinos 2010.06.16. 12:14:12
Ez a tény az itthoni borisszák többségének számára csak azért nem nyilvánvaló, mert Magyarországon hiányoznak azok a borboltok ahol a fogyasztók megismerkedhetnének az említett országok kis- és közepes pincészeteiből származó borok elképesztő sokszínűségével és minőségével és gyakran visszafogott árazásával.
Sajnos olyan borszaküzletet üzemeltetni, amelynek kínálata megpróbálja tükrözni a nemzetközi bor-világ diverzitását, csak szolid veszteség felhalmozásával lehet, tehát üzleti vállalkozásnak egyenlőre alkalmatlan. Úgy gondolom azonban, hogy az ilyen üzletek megjelenése (bármilyen hazafiatlannak tűnik is) a magyar borkultúrának is jól jönne, mert egyrészt hosszú távon kizökkentené a köldök-néző állapotából, másrészt rákényszerítené a borászokat, hogy az iható 2-3 ezer forint körüli vörösborokat ne kényszerítsék fehér holló státuszba.
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2010.06.16. 12:33:26
lehet, nagyképűen hangzik, de úgy érzem, ismerem kicsit az ausztrál, új-zélandi stb. borokat, és veled maximálisan egyetérve úgy gondolom, nagyon-nagyon jó ár-érték arányú tételek is vannak közöttük bőséggel
mindazonáltal nemcsak külföldön, hazánkban is találhatni olyan húszeurós vörösöket, amelyek felveszik a versenyt az ötveneurósakkal, ahogyan külföldön is olyan száz- és kétszáz eurósakat, amelyek elmaradnak a félakkora árú magyaroktól
kiinduló és általad vitatott állításaimat ugyanakkor nem hasraütésre vagy hazafiságra, hanem rendszeres vegyes kóstolásokra és az ezeken szerzett tapasztalatok, hogy is mondjam, átlagolására alapozom
onnantól kezdve, hogy "Magyarországon hiányoznak azok a borboltok...", minden szavaddal, írásjeleddel és szóközöddel ismét csak egyetértek
ASHGAE 2010.06.16. 19:50:42
amúgy meg mindenki készítsen olyan bort, amilyet tud... lehetőleg minél jobbat... szívesen megkóstolom :)
világbéke
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.06.17. 06:11:20
Tudni kellene már a helyén kezelni ezeket a borversenyeket. Ezek az események annyira versenyek mint amennyire egy hangverseny.
vinos 2010.06.17. 08:31:10
Természetesen elfogadom, hogy borászaink még kísérleteznek, hogy túlzások nélküli, elegáns
borokat készítsenek, azonban a kísérletezést nem illik ilyen drágán megfizettetni...
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.06.17. 08:49:09
Manapság sokaknak a pénz az értékmérő. Nem egyszerűen egyfajta értékmérő, hanem _AZ_ értékmérő. Hányszor, hány helyen hallgattam már értetlenkedve, hogy "hát a bor annyit ér amennyit kifizetnek érte". Ez az ordas ostobaság annyira beleivódott a köztudatba, hogy már teljesen a visszájára fordult és gyakorlatilag alapvető igazságnak fogják fel sokan, hogy ha egy bor olcsó akkor az nyilván azért olcsó mert vacak. Hiszen - szerintük - ha nem lenne vacak akkor nyilván drágább lenne, mert hát nyilván akkor többet keresne a termelő.
Azt sokan (termelők, kereskedők, fogyasztók egyaránt) el sem tudják képzelni, hogy létezik olyan világ amiben nem az elsődleges szempont a profit maximalizálás és nem mindenkinek presztízskérdés az, hogy mennyire drága a bora.
Ez egy szomorú történet :(