Ennek a furmintnak története van. Sőt előtörténete dettó: már korábbi évjáratok alkalmából is felhívták a figyelmemet, hogy a Tokaj Kereskedőház egyre tisztességesebb száraz fehéreket készít ezer alatt – elfelejtve-meghaladva a közelmúltat, amikor hosszas érlelés után kerültek palackba-boltokba e kategória termékei –, kóstoltam némelyiket, a négypontos szint egyáltalán nem bizonyult elérhetetlennek. Aztán jött a 2009-es. A versenyző, amely elképesztően alacsony ára ellenére 2010-ben pannon csúcsborrá nemesedett a mustrán. Muszáj volt próbát tennem vele minél előbb, a bországgyűlésen vételeztem belőle gyorsmintát, tetszett kimondottan. Azonnal elhatároztam, alaposabban is ránézek, de persze elfelejtettem szokás szerint. Mígnem a furmintfebruáron megint csak kiderült, remek formában van – simán lenyomta a válogatást –, úgyhogy a minap, amikor észrevettem egy nagyközért polcán, lecsaptam rá. Ha jól emlékszem, 800 forintot adtam érte. Kb. szalmasárga szín, finom illat. Tiszta, gyümölcsös-furmintos, élénk, barátságos. Melegebb, mint amilyenek a műfaj reduktív gyorsborai lenni szoktak. Minimum közepes test, telt zamatok, sima felszín, sűrű szövés. Alkoholja jelentős, 14-es, de savai tartják a lépést. Arányos, jó ivású. Minden a helyén van benne, színes lecsengését is beleértve. Kivételesen roppant kíváncsi lennék rá vaksorban. Kevesebb kevés lenne: 6 pont.
Tokaj Kereskedőház Furmint 2009
2011.03.20. 08:00 AG 2.0
30 komment
Címkék: hatpontos tokaj furmint tokaj kereskedőház 2009
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zoli 2011.03.20. 08:36:07
(asszem 600 pincénél a bor, ajánlom még kóstolásra a Sárga Borház 2008-as furmintját, amit 800-ért vettem vinotékában, az is nagyon tetszetős)
2011.03.20. 09:00:25
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.03.20. 09:35:29
Lehet tudni, hogy hogyan készült ez a bor? Javították-e a mustot, volt-e savpótlás, stb?
Fűrészpor 2011.03.20. 10:05:04
Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.20. 10:23:25
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2011.03.20. 12:11:00
ennek a sorozatnak a boráról van szó egyébként:
www.crownestates-tokaji.com/termekek.php?kat=3
2011.03.20. 12:56:24
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.03.20. 13:07:51
cser11 · http://csernyikpince.blog.hu 2011.03.20. 20:54:27
fiatalborivo 2011.03.20. 21:18:58
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.03.21. 03:08:55
Amennyiben ez a szabályozás még mindig így van és ez a bor tényleg ilyen alapanyagból készült úgy óriási riszpekt a kerháznak!!!
Daeril 2011.03.21. 09:45:24
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.03.24. 10:35:06
2009-es Tokaji Furmint száraz
Szüret időpontja: 2009.október 08-10.
Felvásárolt szőlőből származó must cukortartalma: 242,5 g/l
Kíméletes, gyors feldolgozás, ülepítés erjesztés (hűtve).
A felvásárolt szőlő cukortartalmából átszámított alkoholtartalom, veszteségek leszámítása után is 14,1%.
Ami nem tette indokoltnak a javítást.
Egy szó mint száz, nem történt cukrozás.
2011.03.24. 11:50:49
shiraz 2011.03.24. 14:21:47
2011.03.24. 15:24:22
mert oké, hogy ahogy csúszunk bele az estébe, hajnalba, egyre durvább dolgok bomlanak majd (somló, mátra, sopron elsősorban).
shiraz 2011.03.25. 11:00:17
beleszólni nem akartam a választásodba persze :)
2011.03.25. 11:18:09
shiraz 2011.03.25. 11:29:31
mindenki azt iszik eszik amit akar. a bevitt anyagokból épülsz fel.
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2011.03.25. 11:33:38
bár szerintem nem félreérteni szoktak, hanem érteni
shiraz 2011.03.25. 11:35:42
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.03.25. 12:39:52
Nekem az a véleményem, hogy egy lagziból nem szabad borkóstolót :) csinálni. Még egy átlagos vacsorához való borválasztást is nehezíti a tény, hogy a bor bizony nem az egyedüli főszereplője az eseménynek. Hát még egy lagzin ahol a bor, ami bár nagyon-nagyon-nagyon fontos, mégis csak a középmezőnyben kullog a fontossági sorrend tekintetében :)
Abban azért shiraz-zal értek egyet, hogy 1000 forintos literáron (mert ennyibe kerül ugye ez a furmint) tényleg lehet piszok jó kimért borokat venni elismert és általad is ismert gazdáktól.
Én a helyedben összeírnék egy listát a kedvenc bortermelőimből és egyenként felhívnám őket, hogy tudnának-e segíteni. Egészen biztosan többen is örömmel mutatnak neked olyan borokat amikkel minden szempontból meg lennél elégedve.
fiatalborivo 2011.03.25. 12:43:22
Ha érdekel segítek a kapcsolatfelvételben.
2011.03.25. 14:03:51
muskotály küvé 2011.03.25. 14:41:26
2011.03.25. 14:58:27
hegyaljai 2011.03.25. 18:13:19
aföldönnemalien 2011.05.23. 10:06:58
Ilyen magas cukorfokra én nem nagyon emlékszem korábbról a hagyományos nagyszüretnél. Nagyon érdekes, szamorodni jellegű bort készítettünk belőle.
Azért ilyen olcsó a kerháznál, mert "jó" áron tudták felvásárolni a kivételesen jó állapotú szőlőt. Mindegy volt, hogy 21 vagy 25 fokos szőlőt vittél be.
Viszont az eggyel utána következő évjárat is - amely nálunk ~17 fokot ért el, alacsony terméshozam és szintén későbbi szüret mellett - ugyanannyiba fog kerülni jóeséllyel, noha a 6 pont nem valószínű. :)
Holland Lovas 2011.06.14. 12:13:34
Mert nekem az is igen ízlett 750-ért.
lackó 2011.06.14. 12:33:13