Miközben a nálam szerencsésebbek komoly kirándulásokat tettek a VinCE-n a nemzetközi nagyborok világába, nekem ki kellett hagynom az eseményt mindenestül, dolgoztam ugyanis egész hétvégén. De nem panaszképpen mondom ezt, otthon is lehet bort fogyasztani akármekkora mennyiségben. Úgy döntöttem, folytatom az ezer alatti régió újrafelfedezését, még a minapi tokajinál is olcsóbbat vásároltam ehhez. Az egykori Szőlőskert Szövetkezet Gróf Nagyrédei sorozata okos választásnak számított a 90-es évek közepén, a vékonyabb pénztárcájú fogyasztó tudta, mire számíthat, ha ezeket a palackokat veszi le a polcokról: iható, tisztességes borra, extra erények-izgalmak nélkül. Egyszer néhány üveg efféle chardonnay és olaszrizling társaságában festettük ki egy barátommal a lakásunkat, ahhoz képest nem sikerült rosszul. A valaha kb. ezer termelő termését integráló Szőlőskert nemrégiben tönkrement, pontosan nem tudom, mi lett vele, annyi biztos, hogy a tárgyalt tétel címkéjén a Nagyrédei Szőlők Kft. név olvasható. Szalmasárga szín, tisztességes illat. Fajtajelleges, gyümölcsös, nem túl bonyolult, elég dús. Szájban sem vall szégyent: közel közepes test, iskolázott szerkezet, korrekt, kicsit sem akarnok savakkal. Átütő összetettségről nem beszélhetünk, ötszáz forintért azonban még a furmint után sem merültek fel magas várakozások. Olykor-olykor mintha felbukkanna némi bizonytalanság, amely elillan közben. Határeset, de máskor is adtam már ilyen bornak 4 pontot. A hirpermarketekben annak idején alig bírtam magammal, úgy szerettem volna szólni az embereknek, hogy hékások, ne azt vegyétek, hanem ezt. A Gróf Nagyrédei chardonnay-t továbbra sem tépném ki a kezekből.