Pillanatokon belül 40 évesek leszünk, mondta V. Prof egy 90-es évek eleji estén, és nem tévedett. XI. kerületi, Irinyi utcai, egyszobás albérletünk konyhája nagy volt, elfértünk többen, ott borozgattunk rendszerint. Általában egri bikavért ittunk, bennünket valamiért nem érdekelt, hogy a márkának nem igazán egészséges a presztízse. 1992 környékén beköszöntött a száraz korszak, a debrői hárslevelű, amely kicsivel korábban, a Fiumei –azelőtt Mező Imre – úton még jól csúszott, ekkor már nem számított kívánatosnak. Hamar kiderült, hogy a Hungarovin bikája sokkal, de sokkal jobb, bársonyosabb, harmonikusabb, mint az Egerviné, utóbbit mindig elrontotta a savanykás lecsengés. A témához tartozik szőrmentén: egyszer egy egri kocsmában hozzértő módjára rákérdeztem, száraz-e a bikavér, lenéző félmosollyal válaszolta a pincér, az bizony mindig az. Pedig nem is. Gál Tibor mesélte: a Szépasszonyvölgyben édes gyümölcsborféleséget töltöttek poharaikba egyszer, és a felhördülésre, mi az ördög ez, büszkén-magabiztosan állították, ilyen volt az évjárat. A Hungarovin-bikavérrel ilyen gond nem volt, csúszott, hatott, nem került sokba, fogyott tucatszám. Úgy emlékszem, a 88-as és a 89-es volt az igazi. Nézegettem a Budai Skála szupermarketjében komolyabb palackokat is, mindenekelőtt a villányi Szőlő-Bor Kft. félszáraz cabernet franc-ját, a szőlőszedő menyecskével a címkén, de két bikavérnyit csak sátoros ünnepekkor perkáltam le érte. Hiába volt azonban rendben az egri, annyira mégsem nyűgözött le, hogy a villámgyorsan színesedő paletta hatására apránként ne álljunk át a sörökre: a csehek mellé jött a Guinness és a Kilkenny, a Plochinger és a Lauterbacher, árulók lettünk egy időre. 95–96 környékén aztán beköszöntött az újabb boros korszak, amely alighanem addig tart, míg meg nem halunk. Nem akarok a következő fejezetek elébe szaladni, de kicsit muszáj: a minden irónia nélkül meghatározó első vörösök közt három bikavér is volt: Thummerer Vilmos 1993-asa, valamint Gál Tibor 1994-es és 1995-öse. Különösen a 94-es Gálra emlékszem kristálytisztán. Az elsőt 1200 forintért vettem Malatinszky Csaba Hild téri boltjában, a Vinum Rhea – rémlik, Takács Hollóvár Lajos vállalkozása volt ez – forgalmazta, és nagyon-nagyon bejött. A Borkalauzban 80 pontot, négy csillagot kapott, de mi többet adtunk neki. Hiszen többet is érdemelt.