Szokszor elmeséltem már, hogy kezdődött nálam az igazi borreneszánsz, de muszáj szóba hozni még egyszer. V. Prof valami konferencián járt Pécsen, 95-ben vagy 96-ban, lazításképp elmentek Villányba. Egy Viczencz Ottó nevű termelőtől hozott onnét különféle borokat, kimérve, sillert, oportót, kékfrankost, ízlett minden. Azelőtt nemigen gondoltam, hogy a vörösbor lehet egyáltalán nem savas-savanyú, hanem ennyire bársonyos és finom. Szinte egy csapásra tudatos fogyasztókká vedlettünk, a Szőlő Bor Kft. zweigeltjeinél alább ezután már nem adtuk, felfedeztük a boltokat a Hild téren, a Duna Plazában, a Pozsonyi utca elején, megvettük az első jó nevű kékoportókat hatszázért, sátoros ünnepekkor kipengettük a nagy pénzt a cabernet-kért. Hatalmas élmény volt Polgár Zoltán kilencvenhármas cabernet sauvignonja vagy a kilencvennégyes félliteres Bock Cuvée. Megadtuk a módját. Nem tudom, melyikünk keveredett be először az Underground nevű helyre, közvetlenül a Művész mozi mellett volt ez, lent a pincében. Elég tisztességes borlapot raktak össze, Gere Attila kilencvennégyes barrique cabernet sauvignonja volt az egyik ékessége. Hogy csinálták, hogy nem, nem értettük, nem is feszegettük: 1490 forintért adták palackját, holott egyetlen vinotékában sem juthattunk hozzá kétezer alatt. Visszajártunk érte rendszeresen, elsőnek ittunk valami fehéret, utána kettőt a cabernet-ből, és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Kicsit sötét volt a hely, de a bor mély színe így is szépen csillogott, ha melegebben hozták a kelleténél, kértünk jeges vödröt, az olcsó talpasban is meg lehetett mozgatni óvatosan. Áradó, gazdag illatokra, komoly testre, érett ízekre, komplexitásra, hibátlan összképre emlékszem. Azt persze nem mondhatom, hogy azóta sem ittam jobbat, de hogy azelőtt nem, azt bátran állíthatom. Úgyhogy állítom is.