A Balatonboglári Állami Gazdaság termékei fontos szerepet játszottak alkoholfogyasztásom bizonyos szakaszában. A nyolcvanas évek közepén például óriási hatást gyakorolt rám egy félédes dél-balatoni merlot, amely annyival különb volt, mint a kárpátaljai háziborok, hogy a kultúrsokk alapos kifejtéséhez nem is elegendőek stiláris képességeim. A kilencvenes évek legelején aztán nem kevés BB-olaszrizlinget fogyasztottam, olykor egy-két palack muskotály is becsúszott, és a rokoni körökben kipukkantott édes pezsgőkről még nem is beszéltem. Ezeket egyébként visszasírom, sokkal ihatóbbak voltak, mint a hipermarketekben mostanában kapható ócska külföldi lőre, amelyre eléggé el nem ítélhető módon átállt a pereputty. Ennyit az önéletrajzi elemekben tobzódó kitárulkozásról. A nagy boglári gazdaság menet közben egyre kisebb lett, külföldi tulajdonba került, összeolvadt és átalakult, hirtelen nem is tudom, mi az, ami megmaradt belőle, ahogy azt sem, folyik-e még borkészítés Balatonbogláron, vagy netán Budafokon dolgozzák fel az ott termett szőlőt is. Azt meg majdnem elfelejtettem, hogy a kilencvenes évek második felében is voltak BB-s próbálkozásaim, a Chapel Hill nevű, elsősorban exportra szánt sorozat borai között bőven akadtak jól iható, tisztességes versenyzők. Valami ilyesmire számítottam akkor is, amikor egy CBA-ban megpillantottam a címben megjelölt 2008-as BB Balatonboglári Sauvignon Blanc-t, méghozzá a hűtőben, 2,5 deciliteres, csavarzáras palackban, olyanban, amilyenekkel jobb légitársaságok kínálgatják a szomjas utazót. Annyira halvány szín, hogy szinte már fehér. Illata kifejezetten kellemes, nemcsak bodzás és szénás, melegebb karakterű, déligyümölcsös árnyalatok is színesítik, eddig több mint biztató. Ízben megbicsaklik kicsit. Friss ugyan, de eléggé zamathiányos, vizes, vagy mi, és viszonylag gyorsan eltűnik az emléke. Bár az orrpróba alapján többre hivatott, és összességében abszolút korrektnek mondható, be kell érnie 3 ponttal.