A széles körben népszerű badacsonyi Varga Pincészet a 2006-os Aranymetszés olaszrizlinggel iratkozott fel nálam a komolyan vehető termelők listájára. Megírtam ezt akkor annak rendje és módja szerint, ahogyan a kifogásaimat sem hallgattam el máskor. Úgy vagyok ezzel, ha érzékelem, hogy egy korábban nem különösebben izgalmas termelő egyszer csak nyit a minőség felé, akkor azonnal megbocsátok szinte mindent. Meglehet, a kelleténél több bennem a jóindulat, ez van, eszem ágában sincs változtatni rajtam. Tőlem aztán senki ne várjon kultúrharcot, ahhoz másmilyen értékrendre lenne szükség. Vargáék azóta is próbálják bizonyítani, nem egyszeri kisiklásként palackoztak kiváló terméket remek áron, és bár nyilván erőteljesen jelen vannak a hipermarketek alsó polcain, a középsőkön is igyekeznek megmaradni szilárdan. E törekvésük legutóbbi bizonyítéka számomra néhány hónappal ezelőtti kéknyelű-vakkóstolónk képzeletbeli bronzérmese volt. A 2009-es Aranymetszés olaszrizlingbe a tavalyi borfesztiválon – az idei gőzerővel zajlik – nyaltam bele először, és azt gondoltam egyből, többnek tűnik, mint az imént hivatkozott előd. A napokban vizsgáltam meg a versenyzőt tüzetesebben, és megállapítottam, hogy igazam volt. Szalmasárga, tükrösen tiszta szín. Moderáltan gyümölcsös, alig ásványos, viszont kifejezetten fajtajelleges jóbor-illat. Már érett, még friss, telt, rendezett. Nagyjából közepes test, sima, gömbölyű korty. Savai szépen lekerekedtek, ám elegen vannak ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák az anyagot. A 13,5-es alkohol nem lóg ki sehol, lecsengésében is vannak színek. Maradt belőle a palackban másnapra, harmad- vagy negyednap lett belőle, akkor volt a legjobb formában. Akkor dőlt el, hogy 6 pontot kap. A Varga Pincészet eddigi legjobb borát tisztelhetjük benne.