A juhfark különös fajta. A somlóiak sem feltétlenül tartják kiemelkedő teljesítményre képesnek, markáns, nem különösebben színes bort ad. Érdekes például – bár egy gyorskóstolás sosem ad hiteles-éles képet egy borról –, hogy emlékeim szerint az idei Pannon Bormustrán sokkal magasabb pontszámot kapott a Somlói Apátsági Pince furmintja, mint a juhfarkja. Anélkül, hogy elsüllyednék a sebtében levont tanulságok mocsarában – ami nyilván népszokás a környéken –, hajlamos vagyok feltételezni: a jól képzett nemzetközi szájak nem mindig tudnak mit kezdeni kedvencünkkel. Én viszont – valamint jó néhány borbarátom – igen-igen szeretem, hosszú ideje. Valamikor a kilencvenes évek közepe táján a Somló környékén jártunk, vasárnap késő délután keveredtünk fel a hegyre, nem találtunk nyitva senkit, végül a helyi erők tanácsára beestünk lent a Fazekas Borpincébe. Messze a savanyú-masszív juhfark volt a legjobb darab a sorban. Persze mondják azt is, a sikeres nászéjszakák bora szlogennek köszönhetően sokkal több juhfark készült a hegyen és alatta, mint amennyi megtermett. Ám a lényeg az, hogy az utóbbi években a jeles termelők egyre-másra hozakodnak elő lehengerlő tételekkel. Ehhez képest érdekes, hogy a privát listámon egyelőre nem somlói áll az élen. Hanem Bott Frigyes sokszor dicsért 2007-es Vinculumja. Azt a bort én csak körberajongani tudtam, előbb egyszer, aztán még egyszer. Állítólag nem ízlett mindenkinek, de ezt úgysem hiszem el. 2008-ban nem juhfarkból rakta össze Bott a latin nevűt, 2009-ben szerencsére megint igen. A hetest és a kilencest volt lehetőségem összekóstolni a minap. Ott folytatja az utód, ahol abbahagyta az előd. Világos szín, dús, erős, karakteres kezdés, nem a gyümölcsösség viszi itt a prímet – noha a frissesség sem hiányzik –, hanem valami nagyon komoly, nehezen leírható borság, ásványokkal, súlyos illatokkal. Nagy test, telt, öblös korty, betölti a szájat szélesen, magasan. Robusztus, mégsem nyomasztó. A tizenötös alkoholnak esélye sincs kilógni, a savak nem vibrálnak-játszanak különösebben, de izmosak, teszik a dolgukat. Az extrakt és az alkohol édességét jellemző, határozott-férfias savanykásság tartja kordában. Van benne egy kis parasztboros darabosság, még ez is jól áll neki, a hibái is erénynek tűnnek, ha értik, mire gondolok – írtam a hetesről másfél éve. Szó szerint írhatom ugyanezt a kilencesről most. Hegynyi 7 pont. A hetes amúgy teljesen érettnek tűnt, és egy árnyalattal gyengébbnek – kevésbé energikusnak –, mint a címszereplő. Szerintem verje csapra, akinek még van belőle.