Az elátkozott évjáratban minden műfajra rájárt a rúd, a rozék is savasabbak a kelleténél, búslakodnék, ha nem kóstoltam volna a közelmúltban néhány módfelett kiegyensúlyozott és elegáns tételt 2010-ből. Most mindenesetre két rozét bontottam, hadd lássam, mire képesek azok, akik egyébként értenek a témához. A György Villa pázmándija éppúgy biztos választás jellemzően, mint a dél-balatoni Ikon Borászat terméke – és nem is okoztak csalódást. Akkor sem, ha alkoholjuk szerényebb, ha karcsúbbak, mint máskor, ha a savak alaposan odateszik magukat a végén. A Konyári János-féle Ikon merlot-ból és pinot noirból összerakott bora gyümölcsösebb, teltebb, ízesebb, mint a másik, jobban is csúszik. Sok-sok eper és málna illatban, a korty friss, üde, a vége száraz. Kanyarokat, extra izgalmakat nem várunk, mert minek. De tényleg nem sokkal marad le mögötte a pázmándi, kevésbé színes talán. Ám a 2010-es korlátok ezúttal nem hagyhatók figyelmen kívül: mindkét versenyző 4 pontot kap. Amelyet inkább dicsértem, az erősebbet, amelyet kevésbé, gyengébbet. Az ötöshöz különb esztendő kell. Konyári János munkásságának ugyanakkor feltétlenül jár a kalaplengetés.
Ikon Merlot–Pinot Noir Rosé 2010
2011.04.06. 23:00 AG 2.0
3 komment
Címkék: balaton négypontos rozé konyári ikon 2010 györgy villa etyek–buda
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pecz 2011.04.07. 10:32:47
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2011.04.07. 10:36:46
Benikuty 2011.04.07. 13:27:27
tiszteletünk jeléül kalapot emelünk.
szerintem
de ez nem számít.