Albert gazda

Pflanzner Sándor – aki nem más, mint Rambo, a szőlősgazda – két évvel ezelőtt azzal tisztelt meg engemet, hogy hozott egy palackkal első borából, hadd mondjak róla valamit. Mondtam. Azóta sok víz lefolyt az északi parti domboldalakon, a gazda okosodott, a termés korlátozódott, a borok szépültek, megint kaptam valamit. Most nem olaszrizlinget, hanem fehér házasítást, amely elsősorban mézes fehérből és muscat ottonelből készült, illatos ital tehát. Hordóminta létére nem sikerült kapásból megkóstolnom, kábé két-három hetet pihent a hűtőben, féltem is, hogy baja esett. Nem esett. Kinézetre szép tiszta maradt, orrban elegánsan támadott. 19,5-es volt a cukra szüretkor – ami a fajtáktól kiváló teljesítmény –, és bár azt mondják, az ottonel teljes érésben hajlamos elpacsulisodni, semmi ilyesmi nem történt. Virágokat és gyümölcsöket éreztem, parfümöt nem. Zamatos, telt korty következett utána, finomra csiszolt savakkal, remek egyensúllyal, becsületes utóízzel. Két év alatt kétegységnyi fejlődés, az annyi, mint 5 pont. Jó irányba mennek a dolgok.