Albert gazda

Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem, az emberek csodálkozni szoktak, amikor kiderül, hogy sörözni is szeretek, mintha az, aki jó bort iszik, a jó sört már nem is kedvelhetné. Pedig de. A gond az, hogy a magyar sörgyártás és -kultúra első ránézésre semmivel sem színvonalasabb, mint amilyen a borászat volt kb. tizenöt éve. A világosok unalmasak és egyformák, nálunk ráadásul agyonszénsavazzák mindet palackozáskor-csapoláskor. A szénsav ádáz ellenfelem, csak a fröccsben és a pezsgőben vagyok hajlandó elviselni. Egyszóval, az igazi sörélmény ritka, mint a fehér hüllő. Az történt, hogy Muskotály Küvé kolléga nemrég Csehországban túrázott, és a minap megírt horvátozást rövid sörözéssel vezettük fel ügyesen, sörre bor mindenkor alapon. Csapra vertünk két palack Pernstejn Pardubicky Portert is, és csak ámultunk. Pardubice részben arról híres, hogy nézőszámrekordokat döntöget a jégkorongcsapata, részben meg a sörről, évszázadok óta. A gyárról innét lehet többet megtudni legalább öt nyelven. A 19-es portert – alkoholfoka 8-as – a 19. század vége óta készítik, facebookos oldala is van, csatlakoztam. Feketéhez közelítő szín, gyönyörű hab, hibátlan illat, cseppnyi édes beütés. Krémes struktúra, kávés ízek, súly és könnyedség egyszerre. Nem csíp egyáltalán, nem szökik könny a szemembe a második korty után, ez fontos. Friss és finom. Az év söre.