A bordeaux-i 2me Cru Cos d'Estournel és a tokaji Hétszőlő közös tulajdonba került – erről a maga idejében én is beszámoltam újságcikkszerűen. A fejlemény érdekes magyar vonatkozása, hogy a híres St. Estephe-i birtokot Dominique Arangoits vezeti, aki a dettó hegyaljai Disznókőnél jutott el a gyakornokoskodástól a vezérigazgatóságig. Még egy nüansz, bár ez inkább csak számomra fontos: meghatározó élményem volt a 90-es évek második felében egy 90-es évek első feléből származó Cos d'Estournel. Amerikából jött a palack, V. Profnak köszönhetően, elragadtatottan iszogattuk. Azóta minden évben megnézem, mennyibe kerül az aktuális Cos-évjárat, de még nem vetemedtem arra, hogy vásároljak belőle mondjuk Bécsben. Újabban nem is kellene messzire menni, de hát nem aprópénzt kéne fizetni érte. A lényeg: kitörő örömmel fogadtam a meghívást a Két Grand Cru találkozása című bemutatóra, amelyen a szoros viszonyba került borászatok kilenc évjáratát lehetett végigkóstolni. A beszámoló első része a Cos d'Estournelé, a második a Hétszőlőé lesz.

A Cos d'Estournel a második kategóriába került a 19. század közepén levezényelt besoroláskor, a négy Premier Cru Classé mögött tartják számon tehát. A 2me-ek között a legnagyobb presztízsűek egyike, azt mondják, nem sokan készítenek elegánsabb borokat Medocban. Mindez áraikban is visszatükröződik, amelyek általában 100 euró körül járnak üvegenként, olykor e lélektani határ alatt, máskor fölötte. A Cos sajátossága, hogy St. Estephe-hez képest magas a merlot aránya a hatvanhét hektárnyi területen, több mint harminc százalékot tesz ki az inkább Pomerolra és St. Emilionra jellemző szőlőfajta. Ezért a borok is kevésbé kemények, mint másokéi errefelé, amelyekben inkább dominál a cabernet sauvignon.

Manapság roppant mód szokatlan, pedig ez lenne a normális: a Cos d'Estournel kilenc bemutatott évjárata közül egyben sem ment az alkohol 14 százalék fölé. A legszeszesebb a 2005-ös volt 13,85-tel, a 2001-es és a 2000-es a 13-at sem érte el. Bordeuax-ban még némelyek kitartanak, tudják, ahhoz, hogy a vörösbor finom, elegáns, érett és tekintélyes legyen, nem kell töppeszteni a szőlőt. Egykor a Vega Sicilia és érdekeltségei kapcsán örvendeztem annak, hogy az okosan elkészített, nem a pillanatnak szánt koros vörösborok milyen fiatalosan tiszták bírnak lenni. A Cos d'Estournel után hasonló a következtetésem.

A 2008-as még hordóban van, 2010 júniusában töltik majd. Illatban gazdag, tanninja harapós, savai intenzívek, pedig csak 5,4 a hivatalos adat. Ezzel együtt is összetett és ígéretes. A 2007-es három hónapja palackban pihen, sokkal közelebb van a készhez, mélyebb, likőrös és diós kicsit, a fa sok, a csupán 3,9-es sav egyáltalán nem kevés. Nehéz évjárat volt amúgy. A 2006-os már-már fogyasztható, illata érett, tanninja vad, Arangoits szerint harciasságával a 15-20 évvel ezelőtti Medocokra emlékeztet.

A 2005-ös minden idők legdrágább bordeaux-i évjáratának gyümölcse. Sűrű illat, egyszerre tűnik tipikusan medocinak és különösen mediterránnak, nagy test, gyümölcsös lecsengés, ez a bor már készen van, és nem kell semmi hókuszpókusz az értelmezéséhez. Provizorikus 8 pont, jegyeztem fel magamnak. Keskenyebb, de érettebb – írtam a 2004-esről –, legalábbis a bor, mert a szőlő nem volt az, finom vegetális árnyalat is játszik, nem zölden, hanem leveszöldségesen, húsosan. A 2003-ashoz szeptember 13-án már szüretelték a szőlőt, ennél korábban sosem tettek ilyet. Késői szüretes, kávés-mazsolás árnyalatok orrban, likőr, ánizs, gazdagság.

A 2002-es keményebb, szerény termésből készült jelentős bor, aszalt gyümölcsös érettséggel, eleganciával, gyümölcsös utóízzel. A 2001-est találtam a legnagyobbnak. Hatalmas illlat, gyümölcsökkel, fűszerekkel, csipetnyi animalitással. Ízében a minden más mellett ásványosság is, lecsengése hosszan finom-száraz, 9 pont visszakézből. 2000-ben is betört a mediterráneum Medocba, érett-hatalmas illat, kompexitás. Megdöbbentően fiatal, állapítottam meg a kilencéves borról.

A legizgalmasabb az egészben az volt, hogy láthattuk, miből mi lesz. Tapasztalhattuk, hogyan érik egy klasszis bordeaux-i, milyen egy-, három-, hat-, kilencévesen. Felmérhettük, milyen az, amikor tényleg különbség van az évjáratok között. Valami ilyesmi  vörös farok kívánkozik a végére: divatok jönnek-mennek, Bordeaux marad.