Szűk két év után megint eljutottam az aradhegyaljai Balla Géza pincéjébe, végigkóstoltunk egy derekas sort, ettünk báránypörköltet, jólesett nagyon. 2007 őszén hordóból vettünk magunkhoz szép tételeket, ezek palackban vannak már, elházasítva így vagy úgy, más az élmény. Mint ahogy más volt akkor is, amikor néhány hónapja a 2006-os kadarka került ítélőszékem elé. Ezúttal kiválóan teljesített az a bor, könnyed tisztaságával, előtte remeknek bizonyult a 2008-as mustos fehér és az azonos évjáratú kadarka siller, utána a sima kékfrankos, a Ballada cuvée és a merlot, mind 2006-ból, végül a 2005-ös prémium kékfrankos és a 2003-as válogatott cabernet sauvignon. Előbbi 7 pontos teljesítményt nyújtott a helyszínen, utóbbi még többet, olyan frissen-gazdagon vibrált a pohárban, hogy nagy erőfeszítésekbe tellett abbahagyni a kortyolgatását. Holott muszáj volt, Arad és Budapest között van pár száz kilométer. Akárhogy is, egy palack cabernet hazakerült, és nem hagytam érlelődni sokáig. Hatéves bornak nem is kell annyira a türelem, legfeljebb bontás után. Mély, tiszta szín, lilás árnyalatokkal, nem tapad vörösen a pohár falára. Szikár, áfonyás-fűszeres, fajtajelleges illat. Teste tisztességes, komplexitása szerényebb a vártnál. Tanninja simul, cseppet kesernyés. Savai még mindig erőteljesek, jövője hatéves kora ellenére garantált. A 2003-as Balla Géza-borokat egykor még jellemző lekvárosságnak nyoma sincs. Okosan, igényesen elkészített versenyző, viszont a sokszínűség, amely annyira hódított pénteken a pincénél, vasárnap nem játszott. Bárány és előzmények nélkül, szólóban 6 pont.
Balla Géza Cabernet Sauvignon 2003
2009.09.21. 08:00 AG 2.0
1 komment
Címkék: 2003 hatpontos románia cabernet sauvignon erdély balla géza ménes
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lackó 2009.09.21. 19:57:29