Azt már többször mondtam, hogy szerintem a Heimann família viszi a Szekszárdi borvidék legizgalmasabb pincéinek egyikét. Nem a kitaposott ösvényeket tapossák tovább, keresnek és kutatnak is, több izgalmas fajtát telepítettek, a viognier fehérben már rég piacon van, eljött az idő, hogy a sagrantinót is bemutassák a kedves fogyasztóknak, előbb-utóbb érkezik a tannat. A sagrantino első körben nem szólóban, hanem cabernet franc-nal házasítva került palackba, egyfajta stílusgyakorlat tehát ez a Franciscus néven elérhető bor is. A sagrantino Umbriából származik, a szakirodalom állítja, erőteljes, cseresznyés ízű bort ad, attól tartok, még nem ittam ilyet, hacsak a Heimann-pincében tavaly ősszel abszolvált hordókóstolást nem számítjuk. A Franciscusban kétharmadnyi a talján szőlő borának aránya, a maradék a jól bevált franc. Ára nem horribilis, de ennyi pénzért azért helyénvaló mutatnia valamit. Mélyvörös szín, a feketétől távol, rubintos villanásokkal, gyönyörű. Első illata finom és rendezett, aszalt meggyes, éppcsak fűszeres, elegánsan hordós, végtelenül tiszta. Később messziről csonthéjas árnyalatok is felütik fejüket. Szájban elég nagy, de nem nyomasztóan az, koncentrált és erőteljes, a 15-ös alkohol eltűnik benne. Savai életteliek, tanninja fiatal, lecsengése száraz. A részletek nem vibrálnak úgy, ahogyan szeretném, talán pihennie kell keveset. Ami a legjobb benne, az a hibátlan elegancia, nem is annyira színvonalában, inkább karakterében hozza a mediterrán kifinomultságot. Valamiért ez a portugál jutott eszembe róla. Egyelőre harcolnia kell a 7 pontért, de szép jövőt remélek neki.