Utoljára három évvel ezelőtt ittam forralt bort a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, született is utána bejegyzés az Alkeszen, amelyben az osztrák főváros hasonszőrű termékeit dicsértem a magyar fővárosban tapasztaltak terhére. Itthon azóta nem próbálkoztam. Vasárnap este széjjelnéztünk a karácsony előtti sokadalomban ismét, azt mondtam, egy életem, egy halálom, megmerítkezek néhány helyen, hátha volt rendszerváltás. Ha hiszik, ha nem, nem jártam rosszul. Tisztában vagyok vele, hogy sok cukorral sok mindent el lehet takarni, de savanyút és büdöset sem éreztem. Háromszor két deciliter folyadékot fogyasztottam egyetlen jó óra alatt, csúszott és melegített mindegyik. Először az Atrium Café forraltjából vettem magamhoz a megfelelő mennyiséget, tiszta, finoman-visszafogottan szegfűszeges volt az illata, karcsú a teste, nem túlzott az édessége. Itten szerencsére bögrézni sem kellett, volt korrekt papírpoharuk, azt használtam később is. A másik oldalon az ismert töki pompososok mellett mérettem ki az újabb adagot. Ennek sűrűbb volt mindene, kicsit puncsos illattal, több édességgel, nagyobb testtel iparkodott kedvemben járni. Hirtelen nem is tudom, melyik jött be inkább. A harmadik pohár tartalmát az iméntitől húsz méterre jobbra szereztem be, kísértetiesen emlékeztetett az előbbire, lehet, ugyanaz a cég csinálta ugyanabból. Ennyi elég is volt, felmelegedtem, jókedvem lett. Ha nem tévedek, a téren mindenki kétszázért méri decijét, literje kétezerbe jön ki tehát, biztosan nem válogatott nagyborok adják az alapanyagot. Jó lenne tudni, mégis ki mit használ, de végül nem kérdeztem meg sehol. Azt persze nem tudom, helyes-e a fentiekből messzemenő következtetéseket levonni.