Albert gazda

A konkurencia lelőtte a poént, aki olvasta a három alkesz közös bejegyzését, tudhatja, Roberto Voerzio 2005-ös és Luciano Sandrone 2004-es Barolói lettek a mezőny legjobbjai Piemont-kóstolónkon. (Nálam háromrészes sorozat lett belőle, az első itt van, a második itt.) Mindkettejüket nagyra becsülöm évek óta, amivel persze nemcsak én vagyok így, hanem a nemzetközi szakirodalom is. Voerzio a toplista legtetején található, de Sandrone sincs messze a legjobb háromtól. Amikor először kóstoltam Barolót utóbbitól – történetesen a 2001-es Cannubi Boschist –, Életem legjobb vörösbora címmel emlékeztem meg róla, és kiosztottam neki 9 pontot. Abban a posztban egyébként szó volt Bruno Rocca 2002-es Barbaresco Rabajájáról is, amelynek 2004-es utóda dettó szépen teljesített a minap. Voerzio még többre vitte nyitó randevúnk alkalmából: a 2001-es Barolo Rocche dell' Annunziata Torriglione beseperte az egyetlen 10-est, amit vörösbornak valaha adtam. Nagyon remélem, nem marad egyedül, amíg a világ és még két nap – mondjuk Bécsben is tízesezhettem volna Comte de Vogüét, ha pontoznék rendezvényeken; mellesleg Sandrone abban a szövegben is felbukkan –, de azt sejtettem, hogy az újabb ilyen nincs kategóriájú darab nem most fog felbukkanni. Egyebek közt azért, mert bár a Roberto Voerzio Barolo Brunate 2005 a Wine Spectatortól 99 pontot kapott, gyanítottam, fiatal tanninja miatt messze jár még a harmóniától. Minden úgy történt, ahogyan vártam. Mély, mérhetetlenül elegáns és komplex illatánál különben elképzelni sem tudok, ízeinek-zamatainak gazdagságát és kifinomultságát dettó felülmúlhatatlannak találtam, ám a lecsengését uraló csersavak miatt csak 9 pontot kaphatott. Ráadásul meg kellett elégednie az este második legjobbja címmel. Luciano Sandronétól három palack is terítékre került – mondom, kedveljük őt F. Kapussal –, és egyik sem vallott szégyent. A Barbera d'Alba 2006 még a bemelegítés során tette oda magát alaposan, sűrűségével, gyümölcsösségével, tisztaságával, energiáival 7 pontot érdemelt, 20 euróért nem rossz. A Barolo Cannubi Boschis 2003-at a Barolo Cannubi Boschis 2004 elé vettük, helyesen, a 2004-essel párban szemléletesen mutatta be, mi a különbség egy gyengébb és egy kiváló évjárat között. A 2003-as sem volt rossz, de a Gaja Barbaresco után visszalépésnek tűnt, és bár ügyesen nyílogatott a pohárban, be kellett érnie 7 ponttal. A 2004-es ellenben mindent vitt. Óriásként volt lendületes, összetettsége minden porcikájában megmutatkozott, búcsújában gümölcsök írták felül a tannint. Délceg 9 pont. Az évjáratokra visszatérve: régóta gondolom, de talán még nem írtam: ha az ember nagyon sok pénzt szán valamire, amitől kivételes élményt vár, nem szabad sajnálnia azt a valamivel többet, amennyivel a sokkal jobb többe kerülhet. A rossz évjárat mindenekelőtt arra való, hogy bemutassa, egy nagy bornak is lehetnek korlátai. Jó évjáratban ilyen korlátok nincsenek.