A Vinoport-féle furmintfebruár elég sok tekintetben volt revelatív élmény számomra. Először is kiderült, nemigen van más szőlőfajta most Magyarországon, amelynek boraiból még egy ilyen színvonalú sort össze lehetne állítani. Ahhoz képest, hogy a száraz furmintok kultusza alig néhány évvel ezelőtt szökkent szárba, ez egészen elképesztő eredmény. Egyszerűen nem volt rossz, mindenestül elhibázott bor a mezőnyben. Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy a rendezőknek sikerült beszervezniük a legnagyszerűbb termelőket a két legfontosabb borvidékről és azok – sőt az ország – határain kívülről is. A legtöbben személyesen tették tiszteletüket a Festetics-palotában, külön elismerés érte. Ugyanakkor a hihetetlen furmintkoncentrációnak hála lehetőség nyílt arra, hogy ha végső következtetések levonásába ne is merjek bonyolódni, néhány kérdést mégis megfogalmazzak a magam szerény-visszafogott módján. Továbbra is feltételezem, a furmint és a kvalitásos fehérborok megalkotásában-megismerésében az út elején jár a borász- és fogyasztótársadalom. Olykor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy három iskola van: az egyik a minél koncentráltabb, a másik a minél jobban iható furmintok készítésére épít, a harmadik a kettőt iparkodik kombinálni. Ez így persze túl egyszerű lenne. Úgyhogy nem arról van szó, hogy tartály és fajélesztő vs. hordó és vadélesztő. Az árnyalatok száma végtelen. Attól tartok tehát, iskolák még nincsenek, ami van, az az átütő sikerek ellenére egyelőre nem több útkeresésnél. Az csak a bónusz, hogy ez az útkeresés ilyen gyakran terem fantasztikus gyümölcsöket. Hátha nem szentségtörés: ami ebben a pillanatban történik, kicsit hasonlít a vörösborászok törekvéseire, akik a minél nagyobb nagyságban keresték-keresik az üdvözülést, nemegyszer megfeledkezve a részletekről. Tudatosan óvakodnék attól, hogy az irányzatok egyikét-másikát kizárólag követendőnek állítsam be, harmadikát-negyedikjét elvetendőnek minősítsem. Sok minden megfér egymás mellett, az idő megmutatja, jövője minek van. Így tehát úgy mondom, az én szememben volt fura, hogy több termelő fogalmazott meg kritikát saját borával szemben azzal, túl fogyasztóbarát, kevéssé minerális, nem eléggé masszív és szigorú az a furmint. Nekem ehhez képest itt-ott így is soknak tűnt a szesz, a szikárság, a cseresség, kevesebbnek a színesség, az összetettség, a vibrálás. De ezen a ponton még egyszer visszautalnék arra, amit az elején már leszögeztem: amit ez a rengeteg furmint csütörtökön mutatott, azt más fajta aligha tudná felülmúlni. Éppen ezért van értelme a jövő felett merengeni. Nem kóstoltam meg mindent, öt-hat termelő kimaradt, negyven-ötven tétel között zártam. Néhány olyan bort sem említek, amelyekről korábban már írtam. Nem a legjobbak jönnek tehát objektíve, hanem a kedvenceim ezen az estén szubjektíve, a sorrendben nincs koncepció: Nobilis Barakonyi Furmint 2008, Breitenbach Halas Furmint 2008 (hordóminta), Karádi-Berger Tokaji Furmint 2007, Dobogó Tokaji Furmint 2008, Balassa Betsek Furmint 2008, Barta Öreg Király Furmint 2007, Demetervin Úrágya Furmint 2008, Orosz Gábor Betsek Furmint 2007, Weinbau Wenzel Furmint Vogelsang 2007 (Burgenland), Heidi Schröck Milli Furmint 2007 (Burgenland), Spiegelberg Somlói Furmint 2008, Györgykovács Somlói Furmint 2009 (hordóminta), Szent Ilona Somlói Furmint 2008, Tornai Apátsági Furmint 2007, Demeter Zoltán Lapis Furmint 2008. A nap győztesének utóbbit neveztem ki. Egyszerre volt koncentrált, sűrű, izgalmas és színes. Olyan, amilyennek mai ízlésemmel a perfekt furmintot elképzelem.