Albert gazda

Azt az érdekességet vettem észre, hogy hiába van a blogomon nem kevesebb, mint nyolc találat a St. Andrea tagre – kevesen tartanak többnél a termelők közül –, a legutóbbi év borászától ez ideig csak fehérborok kerültek terítékemre. Pedig tudjuk, Lőrincz György vörösben még inkább otthon van, éppen ideje volt tehát elkalandoznom a másik irányba. A 2007-es Merengő jó választásnak tűnt, a piramis csúcsán bóklászni általában izgalmas tevékenység. A Merengőhöz hosszú ideje fűznek szoros érzelmi szálak, a 2000-esnek – amely még nem bikavér volt, hanem 100% cabernet franc – országos és megbonthatatlan rajongója voltam. Mivel szeretek minél több bort kipróbálni, Dárius kincsének ellenben nem vagyok birtokában, ezért ritkán vásárolok bármit kartonszám. Az a franc viszont annyira ízlett, hogy spájzoltam belőle egy hatossal, kár, hogy elfogyott egykettőre. Bejött aztán a 2003 és a 2006-os Merengő bikavér is, az egri vörösök érthető módon inkább melegebb évjáratokban járnak kedvemben. Innen nézvést a 2007-esnek is alapból a spiccek spiccén kellett volna villognia, ehhez képest úgy tudni az Alkeszről, az egerszalóki mester egy darabig még azon is morfondírozott, legyen-e abból a hőséges évjáratból Merengő egyáltalán. Nem volt elégedett ugyanis 2007-tel. Lett, méghozzá a Paptagként dugózott tételt keresztelték át a címkézésig hátralévő időben, és AM kolléga kiemelkedőnek találta. Nagyok voltak tehát a várakozásaim, ám csak részben igazolódtak be. Kísértetiesen emlékeztetett a bor az Orsolya Pince néhány nappal előtte próbált Tehéntáncára, igaz,  hogy egy számmal nagyobb, az kétségtelen. Leveshúsos-züldséges illat, a reméltnél kevesebb gyümölccsel és melegséggel. Komoly test, száraz karakter, az ideálisnál árnyalattal több savval, szikárabb lecsengéssel. Inkább koncentrált, mint komplex vagy zamatos. Komoly, okos bor, de én gazdagabban, színesebben szeretem. 7 pont.