A pécsi cirfandli elvben egy komplett borvidék zászlósbora lenne, ehhez képest nagyából húsz hektáron termesztik mindössze. Nem sok. Mindazonáltal minden, aminek identitása van, érdekes, úgyhogy próbálkozik az ember. Több-kevesebb sikerrel. A cirfandli esetében egyelőre a kevesebbnél tartok, az utóbbi időben a szárazak nem jöttek be, az, hogy most bejegyzés születik a témában, egy félédes tételnek köszönhető. Azt mondják, a fajta kiismerhetetlen, gyakran maguk a termelők sem tudják hova tenni. Termesztéstechnológia, növényvédelem, borkezelés szempontjából roppant nehéz ügy a cirfandli, állítólag a kadarka és a pinot noir is elbújhat mellette. A hírnevét inkább a maradékcukros változatok hozták meg, ezen eddigi tapasztalataim alapján nem csodálkozom. Úgy tűnik, kell neki a teljes érés, akár a túlérettség, hogy vadságát levetkezze. Persze a cirfandliút elején járok még, ráadásul Gumpoldskirchen környékit soha nem kóstoltam, nem vagyok valami nagy expert, ha tévedek, javítsanak ki. A címszereplőt tehát a PTE SZBKI készítette – amelynek nevébe újabban bekerült még három betű, cserébe egy másik kikerült, most így hívják: PTE TTK SZBI, ha valaki nem tudná megfejteni, kommentben segítek –, és elnyerte a Pécsi Tudományegyetem Bora büszke címet. Negyedik évében jár, ehhez képest aranya még nem öregszik, illatai szépek, finoman aszalt gyümölcsöket, barackot és palackbukét mutatnak. Meg valami földes-füstös árnyalatot, amit cirfandlik esetében gyakran érezni vélek, de még nem tudom, szeretem-e fenntartások nélkül, vagy sem. Közepes test, érett, összerendeződött anyag, becsületes sav-cukor egyensúllyal, kerekséggel. A vibrálás már a múlté, ha volt egyáltalán, sok kanyart sem kínál, de hibájaként sincs mit felróni. Korrekt munka, 5 pont 1600 forintért.