Múltkori indexes kérdőívünket igyekszünk a héten feldolgozni, nem egyszerű a helyzet, több mint 13 ezren töltötték ki, időbe-energiába telik a kódolás-dekódolás, kis türelmet kérünk még. Addig is eszembe jutott valami, amiről amúgy polemizáltunk már kommentelgetés közben. Ez az olvasói levél adta az ihletet: "Itt hagytam abba a kérdőív kitöltését! Ha bort iszik, akkor elsősorban milyet? Szárazat-félszárazat. Félédeset-édeset. 1. A kérdezés is szakma, és az újságírás is, de ezt úgysem hiszitek el! 2. Legalább a művelt alkoholistákat megkérdezhettétek volna, hogy van-e különbség a száraz és a félszáraz bor között, ha ti még nem érzitek!" A felkiáltójelek mindig mulattatnak, de ez nem fontos. Két dolog érdekes, az egyik konkrét, a másik általánosabb. Termelők és kereskedők is állítják, ha ott van a címkén a félszáraz jelölés, nehéz eladni a bort. Ha viszont nincs meg az információ, rajonganak a tartalomért a kedves emberek. Különös, milyen központi kérdéssé válik a jóbor-fogyasztás bizonyos szakaszában a cukortartalom. Igen, beletettük a sorba a fenti érdést mi is, noha tisztában vagyok vele, vannak, akik szerint a puszta felvetés is butaság. Csakhogy ne feledjük, projektünk középpontjában nem a kemény mag felkészült tagjai álltak, hanem a szélesebb közönség, amely érdeklődik kedvenc folyadékunk iránt. Sőt az sem mellékes, hogy állandó olvasóim között mekkora azok aránya, akik a bor száraz, és kész alapelv szerint fogyasztanak. Akárhogy is, el kell fogadni, hogy ez a megközelítés meghatározó lehet. Az egész világon az. Más kérdés, hogy célszerű felszólamlani ellene, és nemcsak azért, mert a zseniális Tokaj miatt ez evidens-eminens érdekünk. A borissza ízlésfejlődése egyszerű – már ha megbocsátják az újabb durva szimplifikációt. A saját példámból indulok ki: gyatra háziborokkal kezdtem, amelyek után felüdülést jelentettek a félédes muskotályok és merlot-k, később jöhetett a szárazuralom, végül visszataláltam az édesekhez. Nyilván nem ahhoz a kategóriához, amelynek gyöngyszemeivel szívesen barátkoztam a kezdetekkor. Mai eszemmel azt gondolom, az okosodás értelme eljutni oda, ahol nem számít a cukor. Mindegy, hogy száraz-félszáraz vagy édes-félédes. Ahogy külön-külön semmi más sem számít, az ornamentikát is beleértve – nem véletlenül nem említek számolatlanul leírásaimban illat- és ízjegyeket. Egyensúly és harmónia – ennyi. Megnézem, miből mennyi van a borban, de csak azért, hogy sejtsem, mire számíthatok. Vagyis: a cukor nem ellenségünk, hanem barátunk. A bor fontos alkotóeleme, amely jó esetben nem fed és takar, inkább hozzáad. Kétségtelen, hogy olykor át is verhet, olyan szakértő nincs, aki százból százszor kikóstolja a csalást. Azt azonban remélem, hogy abban a világban, amelyről írni szeretek, száz csalással száz év alatt sem kell találkoznom. Szóval: szárazat vagy édeset?