Évekig tárolt borokat inni mindig rizikós, soha nem tudni, merre mozdulnak szegények a legtöbbször nem szakszerű tárolás következtében, aminek ugye még nem nagyon van kultúrája Magyarországon. Messzebbre ne menjek, borhűtőm nekem sincs, sajnálom rá a pénzt, inkább arra költöm, amit bele kellene tenni. Előbb-utóbb muszáj ezen változtatni, de előbb radikális fizetésemelésre lenne hozzá szükség. A lényeg, hogy mindezek miatt nem gyűjtök semmit, igyekszem maximum egy éven belül meginni, aminek így vagy úgy a tulajdonosává leszek. Néha azonban kivételes esetek is előfordulnak. Vagy azért, mert egyik-másik tétel mégis elrejtőzik valami szegletben, vagy azért, mert eleve korosabb dologgal lepnek meg rokonaim, barátaim, üzletfeleim. Ma és holnap egy-egy olyan reduktív fehérről lesz szó, amelyek ideje voltaképp lejárt, elhalálozni azonban mégsem hajlandók. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet jó néhány éve a kedvenceim közé tartozik, különösen a rajnai rizlingnek vagyok odaadó híve. A minap megnyertem egy fogadást egy kollégámmal szemben – az úriemberekkel ellentétben biztosra mentem –, egy palack 2006-os évjáratú sauvignon blanc lett a jutalmam, amelyet éveken át egy kispesti családi ház pincéjében piuhentettek, fogalmam sincs, mennyire ideális körülmények között. Csavarzár, fiatalosan halvány aranyszín, biztató zöldes árnyalatok villannak. Összeérett, palackbukés illat, a fajtajelleg a múlté, ám a punnyadtság korszaka nem közelít még. Közepes test, tisztességes szerkezet, egybeforrt ízek. A vége kicsit savanyú, kezd kiszáradni, ezzel együtt bőven fogyasztható, sőt legjobb pillanataiban élvezhető is. Talán egy évvel ezelőtt kellett volna a nyakára hágni. Ahogy szellőzik, nyílik, rétegzettebbé, barátságosabbá válik, a savak is kulturáltabb formát öltenek. Újkorában szerintem többet tudott, de rossz szót közel négyévesen sem érdemel. Visszavágyik az egykor volt 5 ponthoz.