Az egerszóláti olaszrizling régmúltjáról nem sokat tudok, a közelmúltjáról többet: a Kádár-korszak végén és a demokrácia hajnalán a biztos célpontok egyike volt azok számára, akik férfiasabbat akartak inni, mint a debrői hárslevelű, de fehérebbet, mint az egri bikavér. Jó néhány egervines palack tartalma lecsúszott az én torkomon is, még mielőtt rájöttem volna, hogy van feljebb, és még mennyire, hogy van. Egy szó, mint száz, a márka presztízse megkopott rendesen, azért pedig, hogy fényeskedjék újfent, talán Gál Lajos Pincészete teszi a legtöbbet az utóbbi években. Az egri borászat szortimentje szerteágazó, vörösborokat is kínálnak szép számmal, mégis az olaszrizling-piramisról a legkézenfekvőbb beazonosítani őt. Szépen és okosan kitalálták a rendszert. A sima egerszólátival kezdenek, a Szó-lá-ti fantázianevű hordóválogatással folytatják, a tetőre a Tóbérc és a Kántor Tag dűlőkből származó csúcstermékek kerülnek, ezek kicsit sem olcsók. A egerszóláti ellenben nagyon is, nem sokkal ezer fölött vettem a Radovinban. A 2009-es évjárat a hírek szerint kiváló szőlőt termett a borvidéken, ezt az állítást is bizonyítja ez a tétel. Olaszrizlinghez illő szalmasárga szín, pici matt árnyalattal. Illatában alma, némi gyógynövényesség, ásványosság, mandula és alkoholos melegség. Teste közepesnél valamivel ismosabb, ízei szinkronban vannak az illatokkal, elég dús, savai tartják az ellensúlyt, bár nem vibrálóak. A pohárban fejlődik, a második korty minden töltés után többet tud, mint az első. Még egy kis kifinomultság és elegancia kellene, hogy stabilan 5 pont fölé emelkedjen. Nyilván roppant jó vétel így is.