Albert gazda

Az első Gellavilla-olaszrizlingek a 2000-es évek elején, vagy talán inkább a közepén jelentek meg a Bortársaság polcain. Ha nem keverek össze semmit, a borokhoz a kereskedés tulajdonosa, Tálos Attila által birtokolt balatonszőlősi területeken szüretelték a szőlőt, készítésükben az azóta önállóan is színre lépett Béla és Bandi közreműködött. Eleinte nem hoztak lázba ezek a termékek, jó ivásúnak, de egyszerűnek, izgalmatlannak találtam őket. Tudom én, hogy pont az volt a cél, hogy nagy kortyokban fogyasszák őket az emberek, de az ilyesmi esetében sem árt, ha mégis van valami plusz, ha felbukkan hirtelen valami okos kanyar. Egy szó, mint száz: a 2009-es hozza azt, amit eddig hiába vártam. Előnyére változott a dizájn, klassz a palack, jó, hogy csavarzárt használtak. Szalmasárga szín, zöldes árnyalatokkal. Dús illat, túl a bodzán és a vágott füvön, érett gyümölcsösség mellett virágok játszadoznak benne. Közepes test, ropogós savak, az alkohol melegít, de lustává nem teszi. Zamatgazdag és telt, egyúttal üde és barátságos is, a fajtajelleg a lecsengés kedves kesernyéjében véteti észre magát. Ez is itatja magát lendületesen, eltenni belőle másnapra lehetetlen, ugyanakkor vannak mélységei is. Nem esik nehezére az okészint fölé kapaszkodni, 5 pont.