Néha eszembe jut, hátha ismétlem önmagam, annyit írtam borról az utóbbi néhány évben, hogy nincs energiám mindent visszakeresni. Ebben a blogban még csak-csak csekkolom a dolgokat, de mindenütt már nem, végül is nem szégyen a duplázás, legalábbis, ha ugyanazt mondom nagyjából. A tolcsvai illetőségű Tokaj Oremus is nemegyszer szerepelt már hasábjaimon, az utóbbi időben viszont nem annyira a Mandolás furmintok, mint inkább az aszúk kerültek terítékre. Most jön a gyanús rész. Az utóbbi tíz évben úgy alakultak a dolgok, hogy talán nem is tudja a legszélesebb közönség: nem a 2000-es Úrágyával kezdődött az ütős száraz furmintok története Hegyalján. A külföldi tulajdonú középbirtokok mindegyike megpróbálkozott a műfajjal, volt, aki reduktív alapon, de olyan is, aki a legjobb minőségű fahordókat sem sajnálta. Az Oremus-furmintok a 90-es évek elejétől ott voltak a spiccen, a Mandolás mellett ún. Grand Selection is készült, úgy rémlik, ennek 1994-es évjáratát különösen szerettem. Igazán azonban a Vega Sicilia-, illetve Bacsó András-féle birtok is akkor vágta ki a rezet, amikor termőre fordultak saját telepítései. A már új, máig is használt címkés 1999-esből jelentős mennyiséget fogyasztottunk V. Proffal – akkor még ráadásul nevetségesen olcsó volt, ezer-ezerkétszáz környékén lehetett elérni –, majd kedveltük a sokkal melegebb karakterű 2000-est és 2003-ast is; utóbbi még előfordul itt-ott, de nem minden palackja nyújt hibátlan teljesítményt. A 2009-es egyelőre nincs piacon – a furmintfebruáron már kóstoltatták –, a birtoktól kaptam belőle. Világos szalmasárga szín, tükrösen tiszta. Dús, fajtajelleges és oremusosan barátságos illat, körtével és déligyümölcsökkel, árnyalatnyi ásványossággal, kevéske fás likőrösséggel. Közepes test, becsületes szerkezet, a savak intelligensek, megtámasztják a magas alkoholt. Nem zamatbajnok, de vannak rétegei, és lecsengéséből sem hiányoznak a gyümölcsök. Ugyanaz az iskola és minőség a kezdetek óta, elismerés jár az ilyesminek. 6 pont.