A történet azzal kezdődött, hogy két kolléga – akik egyébként a Hegyalja fesztiválról tudósítottak – úgy döntött, nem minden a Slayer és a Mastodon, mellesleg borozós riportot is készítenek. Részben kicsit, részben teljesen laikusként tőlem kértek tippeket, kikhez érdemes benézni Tokaj városában, ez lett belőle, jól szórakoztam a szövegen. Közben eszembe jutott, még soha nem írtam a Várhelyi Péter-féle Hímesudvarról, úgyhogy szóltam, ha találnak finomat, hozzanak belőle nekem is. Pontosítanom kell: a történet nem is itt kezdődött, hanem sokkal régebben. Hímesudvar-borról már az ősidőkben, másfél évtizede olvashattam, jól emlékszem a Borbarát egy 1997 környéki autentikusötputtonyos-tesztjére, amelyben tisztességes helyezést ért el Várhelyi munkájának gyümölcse. Ám az áttörés azóta is várat magára, a háromhektáros kisborászat pályája hasonló a Gergely Vince-féle Úri Borokéra: országos ismertségről csak megszorításokkal beszélhetünk, teljesítményük ritkán téma a szubkultúrában, pláne szélesebb körben. A Hímesudvar honlapjáról tudom: 2007-ben bekerült a vállalkozás a borbarátos 7x7-be; hogy benne volt-e a későbbi kiadványokban is, hirtelen nem áll módomban ellenőrizni. Érdekes nüansz: a kék nem igazán boros szín, nekem mégis bejön a címkék színvilága. Kövérszőlő 2009-ből, 11 környéki alkohollal, édes, a pontos cukortartalomról nincs információm. Világos szín, friss-üde illat, virágokkal, körte környéki gyümölcsökkel, plusz egy szokatlan jeggyel, menta lehet, vagy valami hasonló. Átlagos test, sima felszín, tiszta ízek, nem blockbuster, nem is muszáj, hogy az legyen. Krémessége mérsékelt, közepesen lendületes. Savaknak nincs híján, csakhogy nem vibrálnak, édes-savanyú játékot játszanak a lecsengésben. Ez egyáltalán nem esik rosszul, de kissé elbizonytalanít. Végül is rokonszenves a bor, ahogy a pince is az. Talán eléri a 6 pontot.