Kanadai emberünk néhány évvel ezelőtt megajándékozott 13 palack borral. A 80-as években szerezte be ezeket, a Kádár-korszak utoljának színét-virágát reprezentálták. Egy részük nem is a magyar fogyasztók asztalára készült, hanem exportra, dán, amerikai, német címke volt rajtuk. Közepesen idős olvasóim talán emlékezni fognak egyikre-másikra, hátha ki is egészítik a szöveget. A gyűjteményt sokáig pincében tárolták, nálam sajnos nem a legideálisabb körülmények közt vártak sorsukra később: fektetve, de szobahőmérsékleten, ami nyáron a kelleténél magasabb a lakásomban. Hogy miért nem néztem meg őket hamarabb, magam sem tudom, így alakult. Vasárnap sorra kerültek. Sok tanulság nincs, egy-kettő azért van. Az egyik, hogy a 80-as években gyenge dugókat használtak. Egy sem volt hosszabb 2,5-3 centiméternél, és teljesen épen egyiket sem sikerült kihúznom. Volt, amibe beleszakadt, volt, amibe belecsúszott, legalább a fele átázott, megfolyt. A másik, hogy korrekt, hosszú életre képes tételeket a szocializmusban is bírtak készíteni. Csoda nem történt, olyat nem találtam, amely gyümölcsösségét megőrizve hat-hét pontos szinten csaphatott volna oda, ám olyat többet is, amelyek – a dugógondok ellenére is – érettebb karakterükkel egyetemben innen voltak a kiszáradáson, az oxidálódáson. Értékelhető színnel – innen borostyánon, barnuláson –, egyensúllyal, egészséges savval, tanninnal büszkélkedhettek. Ezeket kell kiemelnem: Hungarovin Badacsonyi Welschriesling 1983: dán címke, aranyszín, mézes illat, ízek, szerkezet rendben; Hungarovin Robinette Chardonnay Villány 1983: amerikai export, egészséges, értékelhető, élvezhető. BB Duna Merlot Monsieur Henri Selection 1984, Pannonvin Villányi Zweigelt 1985, Hungarovin Robinette Burgundy Villány 1982: savak, tanninok működnek, értelmezhető borként mindhárom. A legjobb ötön túl emezek sem voltak reménytelenek: Pannonvin Siklósi Tramini 1983, félédes, Egervin Különleges Minőségű Egri Bikavér 1978. A többi nagyjából meghalt, jobb esetben a hanyatlás vége felé járt, somlói juhfarkostul, hosszúhegyi nagyburgundistul, visontai nemes kadarostul. Plusz nüansz: 12,5 fölötti alkoholra utaló címkét véletlenül sem találtam, a Robinette chardonnay-t például 11-gyel palackozták, mégsem hiányzott belőle semmi. Nem valami extra felismerés: öreg borokat kóstolni inkább érdekes, mint élvezetes. Úgyhogy kézenfekvő: ha nem 25-30 évesen, hanem mondjuk két évtizeddel korábban kerülnek a poharamba, mindnyájan jobban jártunk volna. De panaszra semmi ok, kalandnak, időutazásnak izgalmas volt.