Albert gazda

A muskotály a rendszerváltás előtti évtizedek legnagyobb magyar borhazugságainak egyike – van még néhány, a badacsonyi szürkebaráttól a debrői hárslevelűig –, sokan ma is úgy tudják, a muskotály édes, és kész, rokonaim jelentős része például kizárólag pacsulis pezsgőt hajlandó fogyasztani, 500 forint alatt. Kőkeményen kell tehát dolgozni, hogy a muscat ottonelt vagy a muscat lunelt kirángassák a gödörből, már ha ez lehetséges egyáltalán. Legalább utóbbinak kell legyen esélye, hiszen minden tisztességes szőlőfajtából készíthető komoly bor. A késői szüreteken kívüli rehabilitáció útján ez ideig a tarcali Gróf Degenfeld Szőlőbirtok jutott a legmesszebbre. A borászat szortimentjében a kezdetek kezdete óta ott van a sárgamuskotály, évről évre félszárazra hangolva, következetesen azonos iskolázással, frissen, üdén. Ráadásul ahogy gyarapszik a tudás és finomodik a techonlógia, úgy lesz a bor is egyre színvonalasabb. Alighanem a muscat lunel a Degenfeld legnépszerűbb terméke, biztos vagyok benne, aki egyszer megkóstolja, vesz belőle máskor is. A 2008-as halvány szalmasárga, illata nem harsog, elegáns és kifinomult, virágos és gyümölcsös, árnyalatnyit sem parfümös. Szájban még többet ad: gyönyörűek a savai, táncot járnak a nyelven, cukra grammal sem több a kelleténél. Zamatos, lendületes, minden korty hibátlan élvezet. Alkoholja csak 11,5-es, ezért is jutalompontot érdemel. Lecsengése kristálytisztán gyümölcsös – mandarin és más déliek –, szárazpróbája annyira vonzó, hogy muszáj tölteni megint. Nem fárad az órák múlásával, a maximumot hozza az első csepptől az utolsóig. A maga nemében egyszerűen tökéletes, hogy megéri az árát, nem kérdés. Akár többet is kaphatna 6 pontnál.