A Wunderlich Pincészet az utóbbi években az érdeklődés homlokterén kívülre szorult, a kemény mag nem nagyon foglalkozik sikereivel-kudarcaival. Nem tudom pontosan, miért alakult így. 2000 környékén a névadó Wunderlich Alajos sztár volt, nem annyira borainak köszönhetően, hanem mint jelenség, mint a villányi borvidék emblematikus figurája, a maga joviális-barátságos természetével, kakaspörköltjével, a borozásokat – nem ám kóstolásokat – lezáró vidám pálinkázásokkal. A nagypénzű befektető színre lépésével minden megváltozott, hatalmas látványpince épült, a szortiment szerteágazott, a korábban igen személyes dolgok valahogy személytelenebbek lettek. Én meg azon kaptam magamat, hogy nem tudom, hol tart éppen a pincészet. Mások is így vannak ezzel: ha az Alkeszen rákeresünk a Wunderlichre, azt tapasztaljuk, inkább csak hírek vannak, a borokról szóló bejegyzések ritkábbak, mint a fehér hüllő. Pedig az itthon és külföldön is besepert díjakról szóló tudósítások azt valószínűsítik, lenne miben elmélyedni. Ami engem illet, utoljára a 2003-a Viktóriát méltattam, azt kétszer is, azóta sehol semmi. Ezért is csaptam le az Intersparban ezer körül akciózott címszereplőre, hogy ráadásul két legyet egy csapásra jelleggel portugieseres csonkasorozatomat is újraindítsam. Középmély szín, finom illat. Sok gyümölccsel, fajtajelleges fűszerességgel, istállószag nélkül. Eddig ígéretes, de az ígéretek csak részben váltódnak valóra. Az ízek is tiszták, de nem elég barátságosak, színesek. A gyümölcsök nem hiányoznak, ám a tannin kevés, a sav meg sok, és nem szép-játékos annyira, hogy kedvessé, jól ihatóvá váljék az anyag. Ez így kevés, hogy megdicsérjem, de elég, hogy ne legyek rá dühös, ami a számok nyelvére fordítva annyi, mint 3 pont. Meg kéne vizsgálni akkor valami komolyat is.