Nincs jobb, mint összekötni a kellemeset a kellemessel. Amikor összeállt nagyjából, hogy a szlovákiai jégkororong-világbajnokság alkalmából nem töltünk egyszerre huzamosabb időt Pozsonyban, hanem megjárjuk háromszor oda-vissza, már-már lemondtunk a borvonal legalább minimális feltérképezéséről. Pedig kaptunk tippeket jókor, elsősorban bazini – avagy pezinoki – cépontokkal, ott van a kisváros a nagyváros tövében. Aztán jött az etyeki sauvignon blanc-ozás, ahol két Elesko-tétel is kiváló teljesítményt nyújtott. Ez a pincészet sincs messze, Modor – avagy Modra – határában terül el, a Malokarpatska borvidéken. Úgyhogy megkértük Bott Frigyest, aki néminemű kereskedelmi és marketing-együttműködésben van az Eleskóval, szervezzen nekünk néhány órás látogatást a múlt pénteki elődöntők elé. Megtette, nagyon-nagyon szívélyesen fogadtak-kalauzoltak bennünket, köszönjük. Az Elesko lényegében Éleskő egykori váráról kapta a nevét. Más frontokon gyűjtött nagytőkét fektettek bele, jól tették, érdemes nézegetni fényképeket. Az előző évtized első felében kezdtek szőlőt telepíteni, a borászat és az egész komplexum – kiváló étterem és nagyjából százképes Andy Warhol-galéria (!) is tartozik hozzá – 2007-08 körül készült el, az első évjárat a 2008-as volt. Valamivel több mint száz hektáron gazdálkodnak helyben, van még harminc a Tokaji borvidék szlovákiai részén. Jelenleg 600 ezer palacknál tartanak éves szinten, nem olcsók, a szerényebb pinceárak öt euró körül járnak, de azt mondják, elmegy minden nagyjából. Fehér és vörös egyaránt színesíti a palettát, a sauvignon blanc-tól a pinot gris-n, a viognier-n, a chardonnay-n, a rajnai rizlingen át a morva palaváig, a magyar furmintig és hárslevelűig, illetve a kékfrankostól a merlot-n és a pinot noiron át a szlovák dunajig – de ki is hagytam néhányat. Az épület abszolút korszerű, rengeteg acéltartállyal, kevesebb fahordóval és barrique-kal, trustosokkal is. Kombájnnal szüretelnek, tartályban erjesztenek, a fehérek nagyobb része nem lát fát, a vörösök általában igen. Kóstoltunk nem keveset, minden kategóriából; három szint van, a basic line egy fehér és egy vörös házasításból, valamint egy rozéból áll, utánuk következnek a fajtaborok, a premium line még bővülni fog, van egy két-háromezer palackos vörös küvé is, Veterlin néven. A derékhad tíz euró környéki áron érhető el. Az a helyzet, hogy minden ízlett, nehéz volt kiválasztani a kedvenceket. Jó alapanyag, maximum másfél kilós hozamkorlátozás, modern technológia, hibátlan borászati munka. Ráadásul mintha mind többet nyújtott volna, mint a szimpla reduktív gyorsborok. A 2010-esek savai sem voltak durvák, de a 2009-esek azért barátságosabb arcot mutattak ott is. Fehérben alighanem az acélosan tiszta 2010-es rajnai, a hordóban pihenő pinot gris, a chardonnay, a félédes palava, továbbá a tokaji furmint és hárslevelű kapott el leginkább. Nemrég került szóba, hogy még soha nem volt szerencsém olyan szlovákiai tokajihoz, ami akár a minimális elvárásoknak is megfelelt volna. Bott Frigyes azt mondta, nem sokáig lesz ez így. Igazat állított: az említett két 2009-es száraz a hatpontos szintet kacagva tudja. Rendben voltak a vörösök is: az alapházasítás éppúgy, mint a merlot, a dunaj vagy a Veterlin; csak a pinot noirt szeretem kevésbé tanninosan. Ráéreztek északi szomszédaink a lényegre, ez egyre világosabb, írtam két hete. Nem írtam butaságot, a térkép egyre színesebb. Minden szempontból örülök ennek.