Az utóbbi két évben – mármint 2007-ben és 2008-ban – dél-balatoni borász lett az év termelője a privát listámon, előbb Légli Ottó, utána Konyári János és Dániel fia. Azóta is egyre-másra bizonyítják mind, nem volt alaptalan beléjük helyeznem a bizalmamat – ez a poszt előbbi személyről szól. Légli 2006-os rajnai rizlingje után – amely megjelenésekor számomra egyértelműen kedvenc fajtám eladdig készült legszebb magyar borává lépett elő – még magasabbra emelte a zászlót, gyönyörű italt szűrt a Gesztenyés dűlő túlérett terméséből. Egyszer már megírtam, mit gondolok róla, de szóba hozom újfent, egyrészt, hogy nyoma legyen itt is, másrészt, mert megítélése vitatott, harmadrészt, mert megváltozott kissé az eltelt fél év alatt. Nem hátrányára. Színe természetesen hibátlan. Illatban máris nagy formátumú, rengeteg ásványossággal, érettséggel, mézességgel, mindazonáltal a rizlingre jellemző citromos frissességet sem nélkülözi. A korty telt, csiszolt, elegáns savai állják a versenyt embertelenül magas, 16 körüli alkoholjával, csipetnyi céókettő is frissíti. Igen, ez a 16 ijesztően sok, látatlanban azt mondanám, a kevesebb több lenne, ám ha annyi a borban a tartalom, hogy így is elérhető az elegancia és a harmónia, akkor nincs miért kötözködni. Zamatos, ízletes a Gesztenyés, és még csak nem is az a típus, amelynek fél deciliterjét körberajongja az ember, aztán a következő kortyot nem kívánja. Kell a második-harmadik pohár is, nekem biztosan. Nincs mese, 8 pont.