Azt mondta Heimann Zoltán, a legperspektivikusabb magyar borászatok egyikének tulajdonosa, hogy senki sem akar fehérbort inni Szekszárdról. Azt válaszoltam erre, hogy akkor megiszom az összeset egyedül. Tavaly ősszel elképesztően jólesett a Viona-utód Viognier 2007-es évjárata, vettem belőle egy-két palackkal, jutott is, maradt is, úgyhogy a szkeptikus – ám bizonyára realista – szavak hallatán kénytelen voltam bontani. Heimannék egyetlen fehérbora a viognier, Gál Tibor tanácsára-közreműködésével telepítették, nem is tudom, kettejükön kívül van-e bárkinek Magyarországon területe a Rhone vezető fehér fajtájából. Amely alapjában véve sokat tud, jó formában versenyezve egyszerre könnyed és izgalmas, és van valami nagyon vonzó, édeskés-cukorkás, de nem savanyúcukros karaktere. Ez a Heimann-viognier-kben sokkal inkább megfigyelhető, mint mondjuk a Gálokban. 100 százalék viognier, sok tartály, kevés fahordó, 14-es alkohol. Halvány arany, túlhűtés miatt zárkózott illat, matt ízkép. Melegszik, gazdagszik. Orrban édeskés, érett, elég nagy test, egyben van. A tavalyi vibrálás és lendület már csak nyomokban. Izmos, de nem annyira élénk és friss. A végén a szesz egyik-másik korty után kikönyököl. Már csak 5 pont, sajnos, legalább eggyel több volt fénykorában.