A Két Grand Cru találkozása c. rendezvény második részéről szóló beszámoló következik, a Cos d'Estournel kilenc évjárata után a Tokaj–Hétszőlő kilenc évjáratát vettük magunkhoz, Kovács Tibor birtokigazgató kommentált, az úri közönség szürcsölt, az előzményeket és a körülményeket nem részletezem még egyszer. Maradjunk annyiban, bordeaux-i után aszút kóstolni nem rossz, hanem éppen ellenkezőleg. A Hétszőlő életéről és munkásságáról kb. négy évvel ezelőtt részletesen elmondtam a véleményemet, amely lényegét tekintve nem sokat változott azóta. A szombati élmények sem késztettek érdemi korrekciókra, bár természetesen árnyalták a képet. A tokaji hegy délre, az Alföldre néző, löszös talajú, egyébként gyönyörű lejtője minden bizonnyal arra való, hogy könnyed, friss és vonzó borokat készítsenek az onnét szüretelt szőlőből. Zömmel ilyenek voltak a most kóstolt 5 puttonyos aszúk is, igazolva az előfeltevéseket mintegy, mindaddig, amíg sorra nem került a 2000-es, amely komplexitásával, sűrűségével, koncentráltságával kapásból lenyűgözte a jelenlévőket. Minden Hétszőlő-aszú kizárólag furmintból készül, és mustban áztatnak.

Az első négy bor hordóminta volt, a többi már palackban van. A 2008-as friss és gyümölcsös, laza szerkezetű, körtésen furmintos. A 2007-es sűrűbb, érettebb, jóval zamatosabb és öblösebb, perfekt sav-cukor egyensúllyal – analitikailag 141, illetve 8,7 gramm/liter az adat, alkoholja 11,87-es, ennél magasabb egyik mintában sem volt a szesz –, becsületes lecsengéssel. A 2006-os még mélyebb, még tartalmasabb, kifejezetten szép, határozott savakkal. A 2005-ösben – amely tehát csaknem négy éve hordóban érlelődik – talán sok most a fa, búcsúja lágyan édeskés.

Egyre izgalmasabbak, egyre zamatosabbak, jegyeztem fel a 2004-es után – pedig kiindulópontom ugye az volt, hogy a Hétszőlő frissen az igazi –, ez az évjárat fel is került a végső összegzéskor a képzeletbeli dobogóra. Ahhoz képest, hogy az öt év előtti szüretből eleve nem túl sokan voltak képesek aszút csinálni Hegyalján, ez több, mint nem rossz. A 2003-as kevésbé jött be, likőrösnek, visszafogottnak találtam. A likőrösség játszott a 2002-esnél is, de a lágyság a legkevésbé sem. A 2001-est a sor második legjobb borává minősítettem, csipetnyi pézsmás beütése ellenére, vagy talán épp azért.

A végén érkezett a 2000-es. Nagy, messze a legnagyobb, írtam papíromra, utólag átértékelteti az összes többi teljesítményét. Illatában rétegzetten ütik fel fejüket a gyümölcsök és a fűszerek, érett, megállapodott bort ígérnek. Szájban krémes, szerkezete arányos, kifinomult és elegáns, a vége szélesen-hömpölygősen hosszú. Kovács Tibor közlése szerint a bor pályafutásának első éveiben nem sok értéket láttak benne, olcsóbban kínálták, mint a többit, de azóta meggondolták magukat. Érthető. 8-9 pont környéke.

A Hétszőlő nagyszerű birtok, mondta a sor után Dominique Arangoits. Adódik a kérdés, mi következik számára a Domaines Reybier belépéséből. Az egyéb példák alapján sajnos aligha vetik rá magukat boraikra a világ legínyencebb fogyasztói azonnal, de hogy jobban szem előtt lesznek, az is biztos.  Viszont az mégis biztató, hogy legkülönb borvidékünkben még mindig látnak fantáziát egészen komoly befektetők is, hiába nem divat édes borokat fogyasztani. Előbb-utóbb az lesz, gondolhatják. Gondoljuk hát mi is így.