Az előző rész tartalmából: mondtam néhány mondatot az ezerjóról és fejlődéséről a Kádár-, a rendszerváltás- és a modern kori időkben, majd négy sík vidéki került terítékre; az első felvonás győztese Font Sándor 2008-as soltvadkertije lett. A másodikban izmosabb versenyzők következtek. Ahogy arról a bevezetőben is szó esett, az elmúlt években több termelő lépett színre Móron, akik közreműködésével megítélésem szerint az őt megillető helyre emelkedhet a borvidék. Hiszen a termőhely adottságaiban sok kivetnivaló nem lehet, csak dolgozni kell, okosan, tudatosan, jól. Két kisebb pince termékei közül tettünk a sorba hármat, negyedikként Szentesi József nadapi borát bontottuk. Előre szólok: noha arról nincsen szó, hogy máris megállapíthatnánk, mely tulajdonságok jellemzik leginkább az ezerjót, mégis fölöttébb elégedetten álltunk fel az asztaltól.

Miklós Csaba Csakazízéért 2008. Miklós Csaba (aka: miklóscsabi) életéről és munkásságáról részletesen beszámolt VF kolléga az Alkeszen, tessenek klikkelni. Amit nekem is muszáj elmondanom: a fantáziadús és friss szemléletű, a hagyományokat újraértelmezni kész termelő édesapjával közösen készíti a borokat, vicces-könnyed neveket ad műveinek, kedveli a szabadverseket, igyekszik távol tartani magát a latintól. A Csakazízéért ezerjó szőleje 30 éves tőkékről származik, kisebb öreg fahordókban érett, csontszárazra erjedt. Szép aranyszín, mézes-minerális illatok. Sokkal sűrűbb, mint az előző négy bármelyike, érthető módon, kicsit élesek a savai, voltak, akik fásnak találták ízvilágát. Visszakóstoláskor savanyított a búcsú, 5 pont.

Miklós Csaba Csoda 2008. A címkékről nem derül ki, miben különbözik párjától, szeszfoka is annyi, 13-as, fel kellett hívnom a termelőt, megtudtam, amit kellett. A szőlő szintúgy a Csókahegyen terem, de magasabban, a tőkék 90 évesek. Hordót nem látott, reduktív körülmények között erjedt, ért. Halványabb szín, szép tiszta. Nem ugrik akkora lendülettel, orrban vissszafogottabb, de kifinomultabb. Ízben nagyobb és tartalmasabb, gömbölyű, erőteljes, remek. Ízletes, sima, elegáns, öröm inni. 7 pont, első hely.

Maurus Ezerjó 2006. Szentendre után azt gondoltam, alaposabban meg kellene ismerkedni ezzel a borral. Eljött az idő. A Maurust ifj. Kamocsay Ákos viszi – a Hilltop-főborász fia –, sokat látott-tapasztalt, nyitott-felkészült fiatalember. Eddigi Maurus-ivásaimkor gyakran éreztem markánsnak a savakat, érleltebb állapotban kellene magamhoz vennem ezeket a borokat, véltem olyankor. Egy hároméves ezerjó esetében ilyen probléma nem merül fel. A legmélyebb szín, érett, köves illlat, zamatos. Koncentrált, összerendeződött, egyben van. Ezzel együtt életteli és hosszú, a legjobb formáját futja. 7 pont.

Szentesi Nadapi Ezerjó 2007. Egy évvel fiatalabb, mint a Maurus, mégis mögé tettük, 15-ös alkoholja miatt. Szentesi József a legnagyobb kísérletezők egyike, engem rajnai rizlingjeivel győzött meg, azok, akik megkóstolhatták minimális mennyiségű kadarkáját, rajongtak azért is. Mattabb szín, hömpölygős illat, szesszel, almával, mineralitással. Két sor ablakot rajzol a pohár falára, a korty óriási, vannak tartalmai, ám a frissesség felülíratik. Savaknak így sincs híján, ebben is van élet. Ahhoz, hogy megbirkózzunk vele, hogy felderítsük rendesen, alighanem lassan, sokáig kell kortyolgatni, szólóban. 6 pont.