Az elmúlt években a Tokaj Oremus aszúi ízlettek nekem a legjobban, még az alkeszes időkben kettőnek is kiosztottam a maximális 10 pontot – az 1999-es 6 puttonyos birtokválogatásnak és a 2000-es 6 puttonyosnak –, túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy kiemelt kedvenceim egyike a tolcsvai pincészet. Örömmel megyek oda mindig, amikor mehetek – évente-kétévente –, előre biztos vagyok benne, hogy jól fogom magam érezni, finom borokat fogok inni. Nem volt ez másképp ezen a hétvégén sem, minek köszönhetően két poszt íródik hirtelen, az egyik sok mindenről, a másik jelentékeny puttonyszámú aszúkról. Tovább után a részletek.

Az Oremus borai már a 90-es évek közepén felkeltették az érdeklődésemet – nemcsak a Grand Selection furmint, hanem a 80-as évek végi aszúk és a 90-es évek eleji szamorodnik is, amelyekhez akkoriban kimondottan ésszerű áron lehetett hozzájutni –, majd az 1999-es évjárattól komoly minőségi ugrást figyelhettünk meg. Ekkor fordultak termőre az első saját telepítésű ültetvények, illetve ekkoriban épült fel a roppant korszerű feldolgozó, megteremtve a kompromisszummentes szőlészkedés és borászkodás alapjait. A spanyol Vega Sicilia tulajdonában álló pincészet ma közel 100 termő hektáron gazdálkodik, furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta, kövérszőlő és kabar is érik az ötezer feletti tőkeszámú, alacsony kordonos, kilogramm alatti-körüli terhelésű szőlőkben. Bónusznak van néhány hektár bakművelésű, karós furmint, itt a tőkék kora ötven év felett jár már. Vannak dűlőik délen, Bodrogkeresztúr környékén – pl. a Henyében –, valamint Erdőbénye és Tolcsva mellett, a Mandolásban, a Kútpadkában, a Szentvérben többek között, ezeket végignéztük ügyesen, szépek, akkurátusak.

Az idei szüret a meleg nyárnak hála szeptemberben kezdődött – a száraz furmint egy része már kierjedt, későiszüret-alapanyagokból is van, ami kóstolható, ízletesek –, most is tart, de Bacsó András birtokigazgató szándékai szerint novemberben is lesz fürt a tőkéken. A 2009-es sok szempontból jó év, érettek, gazdagok a szőlők, csak éppen a szárazság miatt az aszúsodás nem indult meg még annyira, amennyire kellene.

1999-hez visszatérve, a pontosan tíz évvel ezelőtti Mandolás új színt vitt Hegyalja életébe, azelőtt nemcsak az Oremusnál, a borvidéken sem nagyon készült olyan színvonalú száraz furmint, ekkora mennyiségben és ennyire kedvező áron pedig egészen biztosan nem. A több tízezres palackszámú bor azóta már nem ezer, hanem kétezer-ötszáz forintba kerül nagyjából, minősége javul, elismertsége nem csökken – bár az tény, hogy a száraz furmintok térhódításával a mezőny egyre változatosabb. Ezzel együtt a Mandolás branddé nőtte ki magát, és mint ilyen, a legismertebb, legbevezetettebb hegyaljai termékek egyike. Szombaton a 2009-es hordómintát nem számítva három évjáratot vettünk magunkhoz, a 2007-est, a 2006-ost és a 2003-ast. Az első még nincs piacon, az utóbbi már csak egy-két helyen elérhető – ahogy annak lennie kell, pont az aktuális 2006-os van a legjobb formában. Frissen, gazdagon illatos, erőteljes, kidolgozott izomzatú, jó szerkezetű, minerális, gyümölcsös, zamatos és hosszú, kis cseresség borzolja egyébként csaknem sima felszínét. A 6 és a 7 pont határán balanszíroz, és még bőven vannak tartalékai.

Az Oremus elismerésre méltó sajátosságainak egyike a tisztaság és a letisztultság, ami nemcsak a szőlőben és a borokban mutatkozik meg, hanem a pincében és a termékstruktúrában is. A Mandolás az alap, a 100 grammos késői szüret kerül középre, majd jönnek az aszúk, előbb a 3, az 5, végül a 6 puttonyos. Eszenciából minimális mennyiség készül, elvarázsolt gyűjtőknek. Miközben Hegyalja legnagyobb nevei gőzerővel kísérleteznek a dűlőkkel, Bacsó Andrásék más utat választottak, az egyszerűséget, az átláthatóságot célozták meg. Mindkét iskolának életképesnek és értelmesnek kell lennie, mindkettőben van ráció.

Ami a késői szüretet illeti: ebből ez idő szerint dettó a 2006-os van kint, 0,375-ös palackban, három- és négyezer forint közötti áron, hétpontos minőségben. A birtokigazgató azt mondja, külföldön ennek van a legnagyobb sikere, több tízezer palackot el bírnak belőle adni évente. És ez az a bor, amelyért beáldozták a 2000-es évek elején az édes szamorodnit, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a nemzetköz nem ismeri és nem is kívánja ezt a furcsa nevű valamit. Azóta sok víz lefolyt a Bodrogon, és Bacsó András azon morfondírozik, mégiscsak fel kellene támasztani ezt a tradicionális bortípust, a magyar borbarátok kedvéért. Belekóstoltunk a 2000-esbe, és arra jutottunk, érdemes lenne. Óriási formában van. Aranyszíne még mindig fiatal, illata még mindig gyümölcsös és mély, szájban még mindig tartalmas és üde, 8 pontot is ki szabad rá osztani. Mellesleg, a Late Harvest és a szamorodni között kb. egy különbség van az Oremusnál: előbbi fél évet érik fahordóban, utóbbi pedig legalább egyet. Ha engem kérdeznek, nem vitás, hogy a szamorodnira szavazok.

(és akkor a következő részben az 1999-es és a 2000-es 5 puttonyosról, valamint a 2000-es és a 2002-es 6 puttonyosról lesz szó, röpködnek majd a szuperlatívuszok)