Csehországról továbbra sem a bor jut a népek eszébe, hanem, pedig nem hülyeség megkóstolni a legjavát. Mondtam ezt régebben is, mondom megint. Az úgy volt, hogy az olvasó írt levelet még valamikor nyár elején, azzal, megy Prágába, és ha már ott van, nemcsak sörözne, venne valami izgalmas mást is. Azt válaszoltam erre, tapasztalataim nem szerteágazók, amit eddig ittam, abból a Nové Vinarství jött be legjobban. Az lett a vége, hogy hozzám is befutott egy palack a dicsért pincétől, háromezer forint alatti áron, remélem, az sem bizonyult kevésbé jónak, amelyet magának mentett el tehát az olvasó. Ami a modernista morvaországi borászatot illeti, a lényeget már felvázoltam múltkor: száz hektár, perfekt technológia, jól felépített választék, fiatalos dizájn. A szürkebarátnak nem vagyok lelkes híve. Gyakori tapasztalatom, hogy a fajtajellegnek vélt gyógyszeres-gyógynövényes árnyalat rátelepszik a belőle készült borra, tompítja színeit, csonkolja energiáit. Ám ez a versenyző határozottan másmilyennek mutatkozott. Üvegdugó, halvány szalmaszín. Áradó illatok. Barackos-füves frissesség, az említett gyógyizék csak a háttérben, diszkrét árnyalatként. Üde korty, jelentős lendület, friss és gyümölcsös zamatok. Ropogós-selymes, okosan iskolázott savak, hosszú, édeskés-savanykás búcsú. Mint egy jól sikerült wachaui rizling a Federspiel-kategóriából. Sok kanyar nincs benne, de áttetsző tisztaságával meghódít. Karcsú 6 pont, semmi esetre sem kaphat kevesebbet.